A farsang csak az apropó. Mert farsangkor jelmezbe bújunk, átlényegülünk. És olyan régen készülök írni azokról a metamorfózisokról, amelyeket úgy szeretek megmutatni a gyerekeknek. Mindenféle órán: versekben, dalszövegekben, mesékben.
Nézzük a meséket! Az átok szülte alakváltásokat ismerik a gyerekek a leginkább: elvarázsolták a daliás királyfit, s csúf béka/szörnyeteg lett belőle. A királylány (vagy az elvarázsolt lány esetében a királyfi) igaz szeretete, szerelme, csókja az, ami megválthatja őt.
De számos még izgalmasabb mese van, ahol elég, ha valaki átbucskázik a fején, s lesz belőle valaki más. Alakot vált. Átlényegül.
Gyurka átbucskázott a fején s lett belőle egy szép hollószínű paripa.
Az a riadt kis madárasszonyka egy villanás alatt átbucskázott a fején, és lett belőle fürge, kecses menyét, kit gyönyörűség simogatni, aj, de karmolni is tud!
…csak átbucskázott a fején, s hát olyan gyönyörűséges szép kisasszony lett belőle…
Átbucskázik a fejin a ló, s mindjárt csont lett belőle, s egy nagy kő tetejin állott meg, hogy öt emberszem ne lássa meg soha.
És folytathatnánk a végtelenségig. De vajon hallanak-e, olvasnak-e ilyeneket a gyerekek? Ismerősek-e nekik ezek a fordulatok? Ha igen, ha nem, hívjuk játékra őket! Ha te átbucskázhatnál a fejeden, mivé válnál szívesen? Mivé válnál, ha iskolába jönnél dolgozatíráskor? Mivé, ha a szerelmedet szeretnéd elkísérni? Mivé, ha bátorságot kell gyűjtened valamihez? Vagy csak eleged van mindenből, mindenkiből egy időre?
Vagy: elkezdünk egy történetet, s egy bizonyos ponton következik a fordulat: átbucskázott a fején, s lett belőle… – és innen írják tovább a gyerekek. De vigyázat! Ok nélkül, indok nélkül nincs átváltozás! Meg kell küzdeni valakivel, el kell tűnni valaki elől, időt kell nyerni, be kell csapni ellenfelünket – ezek a leggyakoribb okok, legtöbbször egészen kézzelfoghatók, praktikusak.
A költészetben finomabbak, éteribbek az átlényegülések. Sok kedvencem közül az egyik az Aranyosomként fordított lengyel népdal (amiből Chopin a g-moll mazurkát lényegítette át 🙂 ).
A 2-3. versszak:
Hogy repüljek én tehozzád, nem vagyok madár.
Nincsen szárnyam, kék egekbe nem vihetlek ám!
Mint a rétnek jó illatát, elfújnálak én,
De szellőcske nem lehetek, nem lehetek én.
Bár negatív érzést kelt, hiszen az átváltozás nem jöhet létre, így kedvesét sem viheti magával… Mégis: ha működik a gyerekekben a belső képteremtés, csodaszépet láthatnak-érezhetnek, hiszen több érzékszervünket bekapcsolja. Többszörös az átlényegülés: a lírai én szellőcske (lenne), szerelmese jó illat.
Nézzük csak Petőfi versét!
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy…
Csak hogy lényink egyesüljenek.
Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.
Nem is kell magyarázni, csak elképzelni/elképzeltetni és gyönyörködni. Itt még a láncszerkesztés is figyelemre méltó (5. osztályban már tanulják a láncmesét). És hogy tágítsuk a kört: kiváló illusztráció-alapanyag minden alakváltás, különösen festve, áttűnéses technikákkal (nagyobbaknak videóklipben).
József Attilánál is határozott szándék az átlényegülés:
Hopsza! fű leszek én ma este […], ropogós, tűrő fű…
Weöres Sándor feltételes módjai:
Tűzben fa parazsa volnék,
vízben puha moha volnék,
szélben jegenyefa volnék,
földön apám fia volnék.
Ó ha cinke volnék,
útra kelnék,
hömpölygő sugárban
énekelnék –
minden este
morzsára, búzára
visszaszállnék
anyám ablakára.
Ó ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék –
nyári éjen,
fehér holdsütésen
elcsitulnék
jó anyám ölében.
Ó ha csillag volnék
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem –
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.
Bátran tovább is lehet íratni a verset, folytatni az átlényegüléseket: Ó ha … volnék… (Gyönyörű anyák napi ajándék lehet, csakúgy, mint nagyobbaknál a hála-diadalív.
https://magyaroramegminden.com/2019/01/11/kepversek/)
Kisebbek örülnek neki, ha még Süsü, a sárkány vágyakozását is megidézzük, hiszen beleillik a sorba:
Ó, ha rózsabimbó
lehetnék!
Rám szállnának szépen
a lepkék!
S ha valaki nem elégszik meg A kis hableány Disney-változatával, Andersen meséjében gyönyörű, szerelmes indíttatású átlényegülést talál: az önzetlen szerelem nem tud gyilkolni, a hableány más minőségben, a levegő leányaként éli tovább életét.
Nagyobbaknak való a Jávorfácska-népmese kegyetlen történetében felbukkanó alakváltás, ismét láncszerkesztéssel:
Fújjad, fújjad, juhászlegény (királyatyám, királyanyám… majd: én gyilkosom),
Én is voltam királylányka,
Királylányból jávorfácska,
Jávorfából furulyácska.
Ez a korosztály már a tragikus balladákra is nyitottabb:
Átváltozom én rigómadárrá,
anyámhoz úgy szállok,
kertjébe ülök egy rózsatőre
reája úgy várok.
Hiába tragikus, mégis a szerelem mindent elsöprő erejét jelképezi a Kádár Kata két kápolnavirága:
A kettőből kinőtt két kápolnavirág,
Az oltár tetejin összekapcsolódtak…
Ilyesmikért érdemes irodalmat tanítani… 🙂
2019. január 27.
Magyaróra meg minden 