Petőfi és Arany csetel – avagy apró ötletek a személyessé tételhez

 Bevallom, a mai hatodikosokkal már nem szoktam végigolvasni két nagy klasszikusunk első episztolaváltását. Mesélek a barátságukról, részleteket emelek ki…

…illetve: egyik kedvencemet, az én-közlést itt is bevetem: Te vagy Petőfi! Nemrég vetted kézbe, és most olvastad el a Toldit, ennek az ismeretlen költőnek a művét. Elképesztő! Csodálatos! Fogalmazd meg a gondolataidat, érzéseidet E/1-ben!

Azonnal személyessé teszem a dolgot, azonnal sajátjuknak érzik. És nagyszerűeket mondanak! Az elragadtatás, öröm, csodálat mellett rendszerint felbukkan az az érzés is, amelyik az Arany Jánoshoz írt vers utolsó két sorában fogalmazódik meg:

Mit én nem egészen dicstelenűl kezdék,
Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!

– azaz a Petőfire oly nagyon jellemző, fejlett költői öntudat… És mielőtt a gyerekek találkoznának e sorokkal, már „hozzák” maguktól.

Az én-közlés mindenféle epikai műnél alkalmazható. Olvassuk, olvassuk, és egyszer csak: Fordítsd le a könyved! Te vagy … (itt az aktuális szereplő neve következik). Mit érzel? Mire készülsz? E/1-ben nyilatkozz!

Folytatva a Petőfi és Arany barátsága-témát: én bizony megíratok velük egy néhány soros üzenetváltást mai nyelvre fordítva: Nyiss egy csetablakot! Hogyan váltanának üzenetet, ha ma élnének ezek a költők?

Élvezettel, motiváltan fognak a szövegalkotáshoz, szívesen teszik közzé és hallgatják meg egymást. És ami biztos: megjegyzik, bevésik a két költő barátsága születésének körülményeit, hiszen immár a sajátjuk lett.

A személyessé tétel jól bevált módja a monológ is. Általános iskolában nem tanítjuk ezt a műfajt, de én szívesen alkalmazom. Miért szeretik a diákok? Mert nem kell kerek mondatokban fogalmazni, lehet töredékes, elhallgatásos. Mert nem kell szerkeszteni, bekezdésekre tagolni. Mert nem kell, sőt nem szabad választékosnak lenni, hiszen úgy nem életszerű. Mert szinte nincsenek is szabályai, hiszen az érzéseknek, gondolatoknak nem tud parancsolni az ember: azok jönnek, áramlanak, nem kell indokolni, nincs logikus magyarázat. Egyetlen szabály van az E/1-en kívül: a jelen idejűség. A feladatot akár órai munkaként, akár házi feladatként is adom; lehet fő-, de mellékszereplő monológja is.

Félig-meddig ebbe a témakörbe tartozik a „Fakadj dalra”-módszerem is. (Ehhez kiváló alapozás – ennek nyomán született meg az ötletem is – Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses meseregénye, amiben a szereplők gyakran dalra fakadnak.[1]) Szintén epikai művek esetében alkalmazható: egy tetszőleges szereplő nevében, annak érzéseiről, gondolatairól írhatnak versikét E/1-ben. Miért ne fakadhatna dalra Iluska, Nemecsek Ernő, Stibor vajda vagy akár Bornemissza Gergely is? Nyugodtan lehet parodisztikus is, miért ne? Megint csak bizonyos, hogy akik ilyesfajta versfaragásra vállalkoznak, érteni-érezni fogják az epika és a líra lényegi különbségét.

Sajnos az előírtan tanítandó irodalmi művek jelentős része távol áll a gyerekektől, nem szólítja meg őket. Ezért kell minden egyes órán, minden egyes műnél azon agyalni, hogyan érezhetnék a sajátjuknak, hogyan lehetne valami közük hozzá. Ha ez sikerül, nem csupán igen pozitív pedagógiai élményt jelent: tanár, diák egyaránt jól jár.

 

[1] A teljes művet ötödik éve dolgozzuk föl közös olvasmányként a gyerekekkel, erről később írok.

2019. február 6.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s