Férfiszerep, női szerep; alkotás és áldozat

Néhány szempont a Kőmíves Kelemenné feldolgozásához

Sokfélék vagyunk, sokféleképpen nyúlunk az irodalmi művekhez is. Végtelenül gyakorlatias világunkban sokszor nekünk szegezik a kérdést a művészeti tárgyak kapcsán: ugyan mi szükségünk van erre? Mi ennek a haszna? Miért kell ez nekünk?

Tervezem, hogy hamarosan erről is írok. Ha a kétkedőknek tudományos magyarázat kell a gyakorlati haszonról, hát tessék: Freund Tamás agykutató például sejtszinten magyarázza el a művészetek elengedhetetlen szükségességét. Ugyanezt támasztja alá Vekerdy Tamás a lélektan oldaláról, szintén szigorúan tudományos kutatásokra alapozva. Visszatérek még erre, ám most erről az ősi balladánkról szeretnék néhány gondolatot megosztani.

A Kőmíves Kelemenné nagyszerű lehetőség diákjainkat gondolkodásra serkenteni, éppen a letaglózó érzelmi hatást kihasználva.

Semmiképpen nem kenném el ezt a témát Déva várának történelmi ismertetésével. A pontokba szedett cselekményvázlatot is hanyagolom ilyenkor. Kvízkérdéseket pedig semmiképpen nem gyártanék ebből!

Megdöbbenti őket a történet, készítsük fel őket erre . Mindig komolyságot, figyelmet kérek, mielőtt felolvasom – és meg is kapom, másképp ezt nem lehet.

Előtte persze beszélgetés: a tankönyvek általában említik a hajdani építkezések élőáldozatait – a Föld szelleme haragjának enyhítésére, kiengesztelésül, hogy megbolygatták az egyensúlyt. (Manapság mennyi és milyen áldozat kéne kiengesztelésül?…) Fontos személyessé tenni a témára fókuszálást: jártatok-e már hihetetlenül magas helyre épített várakban? (Megmutatjuk Déva várának képét, de számtalan más példa is akad: ilyen a visegrádi Fellegvár is, vagy egészen extrém példák a görög Meteorák kolostorai.) Gondolkoztatok-e azon, hogy is hordhatták föl olyan magasra az építőanyagokat? Ezek is fontos kérdések, hogy innen majd el tudjunk rugaszkodni a mögöttes dolgok felé.

Azt is tudjuk már, hogy a ballada több cselekményrészlete homályban marad, a mi képzeletünkben áll össze egésszé a sok töredék. Lehet tehát ez a megfigyelési szempont: milyen kérdések maradtak benned a ballada meghallgatása után, mire szeretnél választ kapni?

A bemutatás után hagyok nekik időt kérdéseik leírásához, majd következik a közzététel – és gyönyörű beszélgetés kerekedik rendszerint! A leggyakoribb kérdések:

• Ha látják a kőművesek, hogy mindig leomlik a fal, miért akarják mégis felépíteni?
• Miért gondolják, hogy ha belekeverik valakinek a hamvait, megáll majd a fal?
• Egyáltalán: hogy lehetnek ennyire kegyetlenek?
• Mit keresett Kelemenné az építkezésen, miért ment oda?
• Hogy egyezhet bele Kelemen, hogy megöljék a feleségét?
• Ha hazamegy elköszönni Kelemenné, akkor miért megy vissza utána?

Mindig megkérem őket, hogy próbáljanak elemelkedni kissé a valóságtól, próbáljanak jelképekben gondolkodni. Ez nehéz ennyi idős korban, de mire idáig jutunk, sok mese és monda van mögöttünk, s optimális esetben gond nélkül ki-be járkálunk a valóság és a csoda határán, ez elengedhetetlen bármiféle műalkotás befogadásához! Ez a mű jócskán hozzásegít ennek a képességnek az elmélyítéséhez. Hiszen legalább két rétegű ez a ballada: az egyik szint a különösen kegyetlen élőáldozat, ami árán ugyan megáll a fal, de ami további tragédiát is előidéz, a kisfiú halálát. A második jelentésréteg azonban sokkal fontosabb, ennek feltárásában kell segítenünk a gyerekeket. Elég, ha ráéreznek, nem kell mindent érteni is. A műalkotás csak elindítja a gondolatokat, s ha ez az elmozdulás megtörténik, már sikerrel jártunk.

Hagyjuk a végére az első két kérdést, hiszen valahol itt lesz a lényeg. A többire pedig – ez a legszebb – a gyerekek saját maguk válaszolnak. Kelemennének egyszerűen hiányzott a férje, azért kereste fel! Szerelmes volt. Fiatalok, hiszen kicsi gyermekük van. Kelemen megátkozta a pillanatot, igen, mikor meglátta közeledni a feleségét, de nem volt mit tenni. Férfibecsület, adott szó. Bizony. Nem lehet kihátrálni. Ugyanígy az asszony: muszáj visszamennie. A férjét sem hagyhatja szégyenben, és a sorsa elől se futhat el.

Ezt érzem a legfontosabbnak ebben a balladában: a férfi- és női természet, férfi- és női szerep rajzolatát. A férfi alkotni akar, ércnél maradandóbbat, ég felé törni, egeket meghódítani, hagyni valamit maga után. (Molnár V. József szakrálisnéprajz-kutató utal többször is arra, hogy az egészen kicsi fiúcskák rajzain is felfedezhető ez az ősi férfi-vágy, a létra-motívum.) A nő szerepe az áldozat. A gyerekek ráéreznek, hogy miről van itt szó: nem a gyilkolásról. Jelképe ez annak, hogy az áldozatoknak értelmük van, növekedést hoznak, a lehetetlen is legyőzhető. Az áldozat láthatatlan, észrevétlen. (Személyessé tétel: észreveszed-e, látványos-e, hogy édesanyád mindent elrendez, odakészít, megfőz, eligazít? Ugye, hogy nem? Mindez csak úgy van. Nem feltétlenül a befalazottság az áldozat ismérve.) Az áldozat a holt anyagot is életre kelti, gondoljunk Nagy László gyönyörű soraira, amikor falban megeredt hajakról, verőerekről ír.

Persze nyitva maradnak erkölcsi kérdések a mértéket illetően: van-e határa az áldozatvállalásnak? Meddig van értelme? Mindig van értelme? Mindig megéri? Szabad-e azon gondolkozni, hogy megéri-e? Szabad-e mérlegelni, vagy egyenesen kell is?

Meg kell szokni, el kell kezdeni megszokni, hogy nincs mindenre válasz. De gondolkodni, elgondolkodni meg kell tanítanunk a gyerekeket.

Kis kitérő: épp mostanában olvastuk a nyolcadikosokkal A Dunánál című verset, ott is:

Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.

Női-férfiszerepek egy másik vetületben: a nőé a gondoskodás, a táplálás, kipárnázás, az otthon. A férfi a külvilágot hozza haza, a szellemit; ha úgy tetszik, összeköttetés az Ég és Föld, a szakrális és az anyag között. (Nem véletlen a mitológiákban is az Égatya, Földanya egyértelmű szerepe).

És így tovább. Minden mindennel összefügg. Kerekre nyílik a szemük, amikor ilyenekről esik szó, és szinte látni, ahogy nyílnak azok a belső kapuk…

Lehet még beszélni arról is: ki az igazi áldozat, Kelemenné vagy Kelemen, akinek tovább kell élnie a kettős gyászban? Megint csak: megéri-e? Hol a határ? Némelyik változat címe ugyanis a férfit állítja fókuszba. Erről a kérdésről is érdemes meghallgatni diákjaink véleményét, érvelését.

Mindig kitérek arra is, hogy honnan ez a sok ismételgetés a balladákban. Ez is ősi eredetű, a sámánok, táltosok varázsigéinek, ráolvasásainak maradványa. Csudára „vevők” erre is a gyerekek, amikor a szómágiáról beszélgetünk. Ismét a személyes, hétköznapi példa: amikor saját csapatunk rúg büntetőt, ezt mantrázzuk: berúgod, berúgod… Ha az ellenfél: kihagyod, kihagyod… És sohasem egyszer, hiszen ez varázslat, varázsige. Vagy feleléskor: a tanár keresgél a névsorban, kit szólítson. Ha készültél, ezt hajtogatod: én, én, én, én… Ha nem készültél: nem én, nem én, nem én… A varázsigéket ismételgetni kell. Petőfi sem egyszer mondja, hogy esküszünk. Bizony, minden költői ismétlés, láncszerkesztés, refrén bölcsőjét ebben az ősi világban kell keresni. (Legszebb példái ennek gyermekmondókáink: Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske; Ess, eső, ess – de ez már megint egy újabb téma…)

Kicsiket nyitunk a világra minden irodalomórán 🙂 Nyitogatunk, nyitogatunk… Ez a legszebb ebben a hivatásban.

2019. március 9.