Darázsfészek

Nem klasszikus irodalomtörténet, nem tankönyv, nem tanári segédkönyv – de ugye olvassuk?

Igen, okkal érzem úgy, hogy darázsfészekbe nyúlok, amikor Háy Jánosnak a tavasszal megjelent Kik vagytok ti? című könyvét ajánlom.

Nagy vihart kavart ugyanis: se vége, se hossza a támadásoknak, kritikáknak, amelyek többnyire mértékadó szaktekintélyek tollából születtek; tanulmányozásukba igencsak bele lehet veszni. A bírálók a tudományos szempontok hiányát, az ötletszerű válogatást és az erős szubjektivitást róják fel. Néhány kiragadott példa a legszélsőségesebbek közül:
„A kötet (…) talán a legnagyobb szerencsétlenség, ami a magyar irodalomtörténettel … annak befogadásával, befogadhatóságával, és ami a legfontosabb: társadalmi presztízsével történhetett.” (Melhardt Gergő, https://litera.hu/irodalom/konyvajanlo/melhardt-gergo-ellenpelda.html?fbclid=IwAR2pUOaZT2KgGWL2pLthL30CuFQFa6V4O8cGgl58Ofz04TL_IVsiUUknozE)
„Háy János nagyon sokat dolgozhatott e művön – s meglehet, sikere is lesz társalgási modorának, mégis alapvetően elhibázottnak vélem vállalkozását.” – írja Margócsy István, aki gúnyolódik is: „Örvendezzünk, mert új és nagy vízió született: íme, látjuk, a magyar nemzet nagy bajban van, kétfelé szakadt, vallonmagyarokra és flamandmagyarokra, s az Úrnak ismét nem lett jobb dolga, mint hogy csodát tegyen; meghirdette hát, hogy a magyar nemzetnek az a része, aki se ide, se oda nem akarna tartozni, az az irodalomban találja fel magát, s teremtette, csodaként és kinyilatkozásként, az Új Magyar Irodalomtörténetet, mely végre rendet lett teendő a hagyományos irodalmi katyvaszban, s kimondta az álnokul elhallgatott nagy titkot. Eddig minden rosszul ment, rossz interpretációk születtek; de most már ennek vége: lőn Háy János új számvetése, ez az „újraélesztő könyv”, s minden a helyére került, úgy, ahogy eddig is kellett volna.” Itt a könyv – szerintem igen szellemes – bevezetésére utalnak a kritikus sorok. https://www.es.hu/cikk/2019-05-31/margocsy-istvan/kisebbsegben.html
Fűzfa Balázs – kritikus észrevételei ellenére is – rokonszenvvel fogadja az új kötetet: „Háy János persze nem klasszikus irodalomtörténetet ír. Felesleges méricskélnünk, ki hány oldalt kap ebben a könyvben, s hogy kinek jár egynél több fejezet novellisztikus bővítésekkel vagy fordulatokkal, s kinek nem… (…) Valami más lehet a titka ennek a könyvnek (…) iszonyatos mennyiségű munkával megteremtett (…) egyszemélyes irodalomtörténet ez…” https://www.es.hu/cikk/2019-05-31/fuzfa-balazs/egyszemelyes-popzenekarok.html
Az igazi „vihar” azonban Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke Facebook-posztjában és az azt követő hozzászólásokban érzékelhető. Arató egyértelműen elmarasztalja a könyvet, sok-sok érvvel támasztja alá véleményét. Érdemes és tanulságos a kommenteket is végigolvasni, az igazi sokszínűség itt mutatkozik meg: magas kvalitású irodalmárok és „átlagolvasók” egyaránt megszólalnak pró és kontra. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2328747750539992&set=a.213250868756368&type=3&theater (a poszt) ill. https://www.facebook.com/aratolaszlo (a hozzászólások)
Arató László más fórumokon is hangoztatja véleményét: „Magyartanárként, a Magyartanárok Egyesületének elnökeként nem pártolhatok egy olyan könyvet, amely jópofa, fiatalos, hetyke stílusával valójában avíttas szemléletet tölt új tömlőbe. (…) Háy könyve nem a mai iskolának felel meg.” https://hvg.hu/kultura/20190722_Hay_Janos_Arato_Laszlo_Magyartanarok_Egyesulete_Kik_vagytok_ti?fbclid=IwAR0suk0WHNSczE6TId9q57Ht4RtyX5JKsk92B_OVbVOphQ11qPa89my9dd4
És ezek valóban csak kiragadott példák! De mit mond a szerző?
„Az irodalomtörténeti korrektség mellett arra törekedtem, hogy jó szövegeket írjak, hogy legyenek benne új gondolatok, új szemléleti pozíciók. Hangvételükben, stílusukban azonban ezek mégiscsak az én prózáim lettek, amelyeknek a főszereplői ezek a valahai kollégák.” http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/hvg-hu/2019/03/30/hay-janos-egy-szelsojobbos-taxissal-utaztam-aki-aztan-fust-milantol-idezett/
És itt a lényeg! Fűzfa Balázs fentebb idézett mondataihoz csatlakozom: ő az egyszemélyességet hangsúlyozza. Ugyan miért ne írhatna szubjektív irodalomtörténetet egy szépíró, aki hangsúlyozza is „nem tudós” voltát és nem tudományos szándékát.
Nagyon (talán mondhatom: elfogultan) szeretem Háy könyveit. A bogyósgyümölcs című novelláját a nyolcadikosaimnak is bevittem, hatalmas tetszéssel fogadták! (https://novells.wordpress.com/hay-janos/a-bogyosgyumolcs/) Elragadtatással olvastam végig minden megjelent művét, volt szerencsém színházban is élvezni drámáit. Szépprózáján túl a rendhagyó útleírásokat tartalmazó Ország, város, fiú, lány című kötetét is megkedveltem – pedig eleinte fenntartásokkal fogadtam. (Később jókat mulattam szellemes odamondogatásain, elgondolkoztató, nem elkendőzött álláspontjain.)
Ilyen előzmények után érthető, hogy maximálisan megbízva a szerzőben, „vakon” előjegyeztettem a kiadónál az akkor még előkészületben lévő Kik vagytok ti? könyvet. Talán fontos mozzanat az, hogy sok-sok előzetest elolvastam róla, s mire valóban kézbevehettem a kötetet, tisztában voltam az író valódi szándékával. Így nem is értem a támadásokat! Miért kérnek számon filológiai szempontokat egy nem tudományosnak szánt munkán?
Olyan egyszerű: a kulcs a hozzáállás. Szépirodalmi műként kell olvasni, s egy újabb szikrázóan szellemes, megszokottan az íróra jellemző egyéni stílusú, de nagyon is okos alkotással szembesülhetünk. Nem lehet nem észrevenni azt az alázatot és alaposságot, amellyel pl. a Móricz-tanulmányt megírta. Hogy számtalan helyen provokál? Bevallottan ez – is – volt a célja: a szobordöntögetés. Nekünk, magyartanároknak se árt, ha újabb, frissebb, de mindenképpen más nézőpontból közelítünk irodalmunk nagyjaihoz. Nem muszáj mindennel egyetérteni: az Ady-fejezetnél kifejezetten kinyílt az a bizonyos bicska a zsebemben… 🙂  Nem baj. Elolvassuk, végigfuttatjuk az agyunkon, aztán lehet vele gondolatban vitatkozni, az is pezsgést hoz. Ahogy pezsgést hoztak annakidején Nyáry Krisztián írásai, amelyek később kétkötetes könyvvé rendeződtek (Így szerettek ők) De sokan megkérdőjelezték akkoriban ezeknek az „irodalmi pletykáknak” a létjogosultságát! Aztán észre se vesszük, és lassan-lassan elkezdjük másképp tanítani az irodalmat e munkák nyomán. Bizony, szükségszerű, hogy változzon a szemléletünk, s az efféle írások sokat lendítenek ezen a folyamaton.
Mit tanácsolok annak, aki vállalkozik a nagy kalandra, és belefog a Kik vagytok ti? olvasásába? Bármennyire is szépirodalmi műként közelítünk hozzá, mégse ragaszkodjunk az időrendiséghez. (Bár a bevezetőt ki ne hagyjuk!) Érdemes mazsolázgatni, kedvünk szerint. Sok időt követel majd, legyen ott a kezünk ügyében, hogy vissza-visszatérhessünk hozzá. Ne csodálkozzunk, ha abszurd fikciókkal találkozunk (pl. a Petőfi-sztori, amelyben a nagy reformkori triász „kitalálja, megalkotja” Petőfit a semmiből, úgy simul bele a könyv egészébe, mintha a legtermészetesebb realitás lenne); de azon se, ha néhol már szinte követhetetlen irodalomesztétikai, -filozófiai eszmefuttatásokat olvasunk. Háy íróként olyan szempontra fókuszál, amelyet ő tud a legjobban és nem a kritikusok/irodalomtörténészek/magyartanárok: a mű megszületésének pszichológiai folyamatára. Ezt a tudást senki nem vitathatja el tőle.
Olvassuk tehát!
Nem beleragadni a megszokottba – lehet, hogy sokaknak másra nem, de erre igazán jó lesz ez a könyv.

2019. július 28.