Boldizsár Ildikó Facebook-oldalán találtam. Annyira szép és annyira igaz, hogy teljes egészében megosztom itt is – nemcsak a mesét, hanem az egész posztot.
Íme:
BÁTORÍTÓ MESE AZ ÚJ ÉVRE: A SZÍV ELŐREKÜLDÉSE
Napokig kerestem. Rövid, egyszerű és egyértelmű történetre vágytam, amely megnyugtat, motivál, erőt és lendületet ad, ráadásul mutat valami újat is…
Amikor megtalálod „a” mesédet, abba az egész tested beleremeg. Így jártam én ezzel a történettel:
„Egy zarándok ballagott a Himalája hegyei között, amikor elkezdett esni az eső. Fújt a szél, dörgött az ég, vihar tépte a fákat. A hegyi fogadós látta, hogy a vándor a szélnek nekifeszülve, rongyaiba burkolózva kaptat a meredek ösvényen fölfelé. Megszólította őt: – Vándor, térj be hozzánk, amíg elvonul a vihar! Ugyancsak bajos ilyen időben oly magasra följutni!
A vándor azonban ezt válaszolta: – Köszönöm, kedves barátom, de nincs szükségem rá! A szívem már fönn van, így a testem többi része könnyen követi őt!”
Tegyünk úgy mi is, mint a vándor: küldjük előre a szívünket oda, ahol lenni szeretnénk az új esztendőben! Azt kívánom, hogy az év folyamán aztán mindenki érje utol a testével is azt, amit most előre küldött. Mert igaza van a vándornak: ahol a szívünk van, ott vagyunk mi magunk is.
A mese forrása Anthony de Mello
Nem kell kommentálni. S hogy valóban bátorít, azt azok tudják igazán, akik a hétköznapokban is így cselekszenek: igen, bármit teszünk, kicsi vagy nagy dolgot, otthon, a családban vagy az iskolában, mindig előre kell küldeni a szívünket. Ha „ő” felért, tényleg már csak követnünk kell.
Az agykontroll és a többi racionalitásra épülő iskola így tanítja ezt: képzeld el részletesen, színesen, vizualizáld aprólékosan, idézd fel ezt a képet minél többször, időzz el a nézegetésével!
Igen, ez is hatásos és hasznos.
De mennyivel szebb – és valahol mennyivel igazabb is – ez: küldd előre a szíved!
- január 2.
Magyaróra meg minden 