Nagy falat…
Kérdések, aggodalmak, fenntartások: „Beszerkesztették” az OFI-s könyvbe, hát tanítjuk? Kérdezhetjük: való ez nekik? Értik? Felfogják? „Átjön”? Másfelől viszont: kell-e ilyeneken gondolkozni? Németh László szerint nem létezik ’gyermekirodalom’ vagy ’ifjúsági irodalom’; remekműveket kell a legkisebbek kezébe is adni. A saját tapasztalatom: a zseniális mű mindenképpen megérint bármilyen korosztályt. (Gondoljunk csak a mesét hallgató csecsemőre: nem érti, de érzi valamilyen szinten.)
Ismét csak saját tapasztalatom alapján az évek alatt kialakult egy váz, ami persze változik az osztály összetételének megfelelően. Nem kell, nem is szabad a teljességre törekedni. Néhány mozzanat, ami talán őket is megszólítja, vagy ami rányitja a szemüket erre-arra… – ennyi, amire törekedhetünk.
- Előzetesen valami gondolattérkép-féleséget kérek tőlük, ezzel máris személyessé teszem a dolgot, bevonom őket a bűvkörbe. Középre ilyesmi kerüljön: üldögélek a parton vagy: bámulom a vizet. Bizonyára adódott már ilyen helyzet az életetekben; próbáljátok meg felidézni: 1. milyen érzés volt ez; 2. milyen gondolatok törtek föl belőletek!
Az érzések szintjén legtöbbször ilyenek kerülnek szóba: nyugalom, megnyugvás, bambulás, elmerengés – szókincstől függően. A gondolatok felidézésénél megrekednek: ugyan ki tudná azt a mindenfélét felidézni, ami ott és akkor eszükbe jutott? Nem baj. Fókuszáltunk a vershelyzetre, előjöttek a saját élmények, erre már lehet alapozni.
- Ezt követi a vers bemutatása. Bevallom, a szívemhez nagyon közel álló verseket – de sok van ilyen! – képtelen vagyok meghatódás nélkül felolvasni; s bizony zavarba tudnak jönni a kiskamaszok, ha a tanár néni pityereg… Ezért művészekre bízom a teljes bemutatást, a részletekre már jó leszek én is. 🙂 A kedvencem ez a Kaszás Attila-féle tolmácsolás: https://www.youtube.com/watch?v=kQUnoI8ATZI Itt nincs megfigyelési szempont, szerintem értelemmel úgyse lehet még felfogni, amiről itt szó van. Az előadás viszont lenyűgözi őket.
Aztán nézzük!
- Az alaphelyzet már ismerős, erről beszéltünk. Mi is történik itt? Az egyhangú hullámzás nézése szinte módosult (vagy egyenesen hipnotikus?) tudatállapotba hozza a lírai ént. Mindenesetre teljesen kizárja a külvilágot (alig hallottam, sorsomba merülten); befelé, az áramló gondolatok felé figyel. S a térbeli folytonosság, áramlás látványa bekapcsolja az idődimenziót is: a valahonnan valahová tartás a múlt – jelen – jövő hármasságát is felidézi. (A múlt szót már itt is megemlíti a költő, később mindhármat.)
(Megjegyzés: ez szépen követhető nekik, még rajzolni is szoktunk: hullámokat, ezt-azt. A tér- és idődimenzió fogalma elgondolkoztatja őket.) Az 1. részből nem erőltetek további fejtegetéseket. Esetleg – alkalmas osztálynak vagy választható feladatnak otthonra: a mosta a város minden szennyesét soron el lehet gondolkodni.
- A 2. rész: Itt nem kérdezek – hiszen ennyi idősen még nem alakul ki az, amiről szólni akarok –, hanem mesélek. Elmesélem, és nekik is előrevetítem, hogy sok-sok régi családi kép nézegetése és sok-sok családi adoma meghallgatása során kialakul egy folytonosságérzés az emberben, ráérzés arra, hogy mi egyenes folytatásai vagyunk elődeinknek. Talán a gyerekek is kaptak már efféle megjegyzéseket: „Úgy értesz a virágokhoz, ahogy dédanyád hajdan” vagy: „Szegény nagyapja volt ilyen ügyes ezermester, mint amilyen ez a gyerek lesz” vagy: „Olyan a tekinteted/úgy táncolsz…” stb. Vagy: ismert előttük néhány dinasztia története, ahol a nemzedékek sora ugyanazt a hivatást folytatja. Vagy még hétköznapibb példa: a sport szeretete/művelése vagy a muzikalitás, hangszerjáték jelenléte manapság is jellemző a családok több generációjára.
Tehát: amit teszel, ahogy mozdulsz, abban ott vannak az őseid is. Verset írunk – ők fogják ceruzámat/ s én érzem őket… lenyűgöző. És le is nyűgözi őket.
Ebben a részben megelégszem ennyivel, a folytonosság megláttatásával, nem bocsátkozom a múlt – jelen szerepének bonyolult fejtegetéseibe. (Viszont ráirányíthatjuk a figyelmet erre a zseniális tömörítésre: kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell – ennyi egy emberélet…)
- A legizgalmasabb a 3. rész. Hogy miért fontos a szülők eredetének kimondása, ez később kap értelmet. Ez a két sor: Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz már szóba került a Kőmíves Kelemenné tárgyalásakor mint a hagyományos női és férfiszerep sűrített – és gyönyörű! – képei. (Ld. itt: https://magyaroramegminden.com/2019/03/09/ferfiszerep-noi-szerep-alkotas-es-aldozat/)
Figyelemre méltó ez a sor: Mikor mozdulok, ők ölelik egymást, s szorosan ehhez kapcsolódik a következő versszak, ahol a folytonosságot sejtszinten – és mégis mennyire költőien! – írja le. Arra kérem őket, idézzék fel azokat az – ennyi idős korban már bizonyára látott – ismeretterjesztő filmeket, amelyek a megtermékenyítés mozzanatait mutatják be. Nagyon motiváltak lesznek erre a kiskamaszok, hiszen izgalmas a téma – és mindez irodalomórán! Együtt idézzük fel az ismert képeket: a petesejt a maga mozdíthatatlanságában, méltósággal várja, melyik hím ivarsejt lesz a versenyben a „győztes”, melyik képes megtermékenyíteni, új életet fakasztani ezáltal. Sejtszinten így zajlik. És olvassuk el újra ugyanezt költészetté emelve:
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
majd:
mert az őssejtig vagyok minden ős –
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
A hatás, a döbbenet nem marad el.
Kitérő 1: Kosztolányi Ádámnál olvastam egy intellektuális „játékról”: ismerőseikkel aszerint osztályozták az írókat, költőket, mennyire van meg bennük a biosz, a psziché és a logosz, vagyis a testi, a lelki és a szellemi réteg. Ők úgy találták, senki másnál nem dominál annyira a biosz, mint József Attilánál. A Dunánál fenti sorai is gyönyörű példái ennek.
6. És jönnek a továbbiak. Túllép saját magán, saját vérvonalán, és emberiségben gondolkodik. (Ez az egyik nagyon fontos dolog, amit kiemelek nekik József Attiláról szólva: életét végigtekintve minden oka meglehetett volna, hogy Petőfivel szólva csak saját „fájdalmáról s örömiről” szóljon, de ő az egész emberiség sorsát a vállán viselte. Bármilyen közhelyesen hangzik, de így van, s jól emlékszem, diákkoromban mennyire ámultam ezen. Ma is szüksége van ennek a korosztálynak a pozitív példákra.)
Kitérő 2: Hatodikosokat kérdeztem erkölcstanórán – a tankönyv a sokféleséget tárgyalta, ennek kapcsán –, hogy vajon létezik-e ez a fogalom: színmagyar? Bámulatomra az osztály (csoport) jó harmada vélekedett úgy, hogy igen, van ilyen.
Nos, rajtunk – és az osztály összetételén – múlik, mennyire aktualizálunk. Pedig de nagyon aktuális ez a kérdéskör manapság! … török, tatár, tót, román kavarog
e szívben – írja a költő, miután anyja kun és apja székely-román eredetéről is ír. Legalább e tényt muszáj tudatosítani a gyerekekben: mindannyiunk szívében kavarog mindenféle vér. 1936-ban más apropója volt e tény hangsúlyozásának, s más az apropó ma is. Ám nem árt időről időre eszünkbe/eszükbe vésni ezt.
Itt, az utolsó előtti versszaknál, ahol már elkezdődik a végső kiteljesedés, ismét rajzolhatunk. Segít a T-ábra az ellentétes fogalmak, nevek csoportosításához; célszerű a grafikai szervezővel is nyomatékosítani: harcról van itt szó, múltbéli harcokról: honfoglalók és meghódoltak, Árpád és Zalán harcáról, Werbőczi és Dózsa szembenállásáról.
Mi a tennivalónk? Be kell vallani, szembe kell nézni a múltbéli ellentétekkel. Azután pedig – fenséges megfogalmazás! – békévé oldani. És visszatér a kezdő kép: csupa lágyság, hullámzás, oldás, béke. Passzivitás helyett pedig munka: dolgunk van, dolgoznunk kell. S szállóige lehet minden korosztálynak – így nekik is – nem csak a versbeli jelentésben, hanem mindenre vonatkoztatva: Rendezni végre közös dolgainkat.
- január 9.
