Sikerült!

A cím fogalmazáscím, amely bármelyik korosztálynak adható.

Mindnyájan ismerjük azt az érzést, ami akkor lesz úrrá a magyartanáron, amikor Toldi már huszönötödik alkalommal fékezi meg a bikát (optimálisabb esetben csupán ennyi az osztálylétszám), vagy János vitéz sokadszorra győzi le a kapuőröket… Ez az érzés „termelte ki” az ötletet: írjon mindenki egy tetszés szerinti saját élményről; valamiről, ami számára fontos volt és diadallal zárult. Persze megnyugtatom őket: nem kell valódi, nagy diadalra gondolni. Kutassanak az emlékeik között: lehet, hogy egyszer meglepték a távol levő szüleiket, és a testvérükkel kitakarították a házat; vagy megírhatják életük első palacsintasütésének történetét. A legfontosabb, hogy íve legyen a sztorinak, meglegyen a feszültség a kezdettől a megvalósulásig.

Megadom a vázlatot is:

1. Az elhatározás
2. A megvalósulás folyamata, nehézségek, akadályok, kudarcok, újrapróbálkozás stb.
3. A siker: ez járhat elismeréssel, ünnepléssel; lehet hatása a későbbiekre is; de olyan is lehet, hogy az elhatározás, a kitűzött cél nem volt publikus, nem mondta el senkinek. Így a siker is afféle belső öröm maradt, az önbecsülésének tett jót.

Jó néhány éve, többféle korosztálynál „vetem be” ezt a feladatot. A tapasztalatom az, hogy nagyon motiválja őket, hogy saját magukról írhatnak. Az sem utolsó szempont, hogy én se úgy apasztom az előttem tornyosuló füzetkupacot, hogy „de sok van még!”, hanem izgalommal nyitogatom az újabbakat: „ez a gyerek ugyan miről írt?”

A legváltozatosabb témák bukkantak fel. Sporttagozatos iskola lévén, számtalan beszámoló született kisebb-nagyobb sportelhatározásokról: gólkirályságról, egyéni csúcsjavításokról, sportágváltásról. De olvashattam konyhai történeteket is; 300 db-os puzzle kirakásának lehettem részese; egy kiskutya családba kerülését mesélte el egy kislány – aki előtte évekig könyörgött a szüleinek –; csodaszép apa-fia történetek is akadtak (közös barkácsolásról, autógumi-cseréről); még egy tántoríthatatlan, makacs, sok kudarcot legyőző kártyavárépítés feszültségeit is átélhettem egy fogalmazás nyomán 🙂 . Egy csöndes, visszahúzódó természetű gyerek maga se hitte volna, hogy az edzőtábor végére közösségi lény válik belőle… Megindító volt egy hetedikes lány beszámolója egy beteg kisfiú gyógyulásáért rendezett adománygyűjtő akcióról.

Mindenki jól jár: én bekukkanthatok egy kicsit a gyerekek lelkébe, ők pedig mesélhetnek magukról ebben a beszélgetés-ínséges világban.

Bátran ajánlom!

2020. január 21.