A mai itt szó szerint értendő, nem pedig ’modern’, ’korszerű’ jelentésben. Nem kell itt semmit korszerűsíteni, hiszen a film tételei örök érvényűek.
Hetedikeseimmel és nyolcadikosaimmal néztem meg etikaórákon. Éppen végigérte az adventet: 3 ülésben tudtuk megnézni, és jó, ha van egy óra a beszélgetésre is. (A film vége után közvetlenül úgysem lehet megszólalni, elszorul a torok…) Magam már sokszor láttam a filmet, de erre is igaz, mint minden jó műre, könyvre is: minél többször nézi/olvassa valaki, annál több rétege tárul fel. És az sem mindegy, milyen életkorban nézzük.
Kezdjük ott, ahol én kezdtem advent elején: készíttetek velük egy gondolattérképet, kinek mit jelent ez a szó. Sokszor említik az adventi naptárt mint kelléket – ilyenkor csöndesen jegyzem meg, hogy a „régi világban” nem apró ajándékok voltak az ablakok mögött… Sőt, ablakok se voltak. Mi magunk jegyeztük föl minden nap, hogy milyen jó cselekedetet hajtottunk végre aznap 🙂 Bizony, a mai ember kapni, elfogadni nagyon tud, de adni… valahogy újra kéne tanulni ezt is. És talán nem csak kampányszerűen, amikor példásan sokan megmozdulnak a karácsonyi adománygyűjtések kapcsán, hanem folyamatosan. Vagy legalább gyakrabban.
Ez a film például erre is nevel. Nem szájbarágósan és prédikálva, hanem természetesként bemutatva, ahogy Fülöp atya az irgalmasságot gyakorolja, miközben saját maga szerint ő „nem csinál semmit”. Irgalmasság – divatjamúlt fogalom… a mai fiatalságnak gyakran még a passzív szókincsében sem szerepel. Nemcsak felszólításra, kérésre adni, hanem észrevenni is, ha valaki segítségre szorul. Mai Fülöp atyánk is van: Böjte Csabának hívják. Gyakorlatilag ugyanazt teszi, mint a filmbéli szent, csak ő már a tömegkommunikáció eszközeit is felhasználja az adományok kéréséhez, nem kell házról házra járnia, mint Fülöp atyának. (A Kőmíves Kelemenné olvasásakor mindig megemlítem, hogy mai nevezetessége is van Dévának, nem csak a vár.) Adni… – tud-e a mai ember úgy adni, hogy nem „veri nagydobra”? Tud-e szépen, csöndben jótékonykodni vagy csak tenni a dolgát? Hiszen – mindig ámulok rajta – már Gárdonyi is leírja A láthatatlan emberben, hogy bármilyen hőstettet hajtasz végre, legalább két feljebbvalód lássa azt! (Nem szó szerinti idézet.) Fülöp atya viszont visszautasítja a felkínált bíborosi címet.
Nem túl nagy kedvvel vették tudomásul a gyerekek, amikor beharangoztam, hogy Néri Szent Fülöpről nézünk majd egy filmet, ráadásul 3 etikaórán át! De már az első kockákon megragadta őket a film hangulata, humora, a kis gézengúzok huncutságai, a szolidan pikáns elszólások, a ritmusos, ismerős reneszánsz dallam. Racionalitáshoz szokott észjárásuk nem igazán tudott mit kezdeni az ördög különböző alakokban való megjelenésével: kovács, seprűkötő asszony, mór nő, szobrász – bár ez utóbbiak szerepe a film magyarországi megvágása óta már valóban csak sejthető, nem egyértelmű. Mindenesetre ezek az elemek segítenek közelebb hozni a gyerekekhez a 16. századi ember gondolkodását. Koruknak és hibátlan erkölcsi érzéküknek megfelelően mélységesen elítélték az álszent bíborost, és helyeselték, hogy a kis Cirifischio megdobja kővel. Ez még csak csíny. Ám a gyilkosság, amit felnőttként elkövet, már nem az. Tudjuk, hogy halálos bűn. És a bűnök sorozata folytatódik, nincs megállás. Mégis, ahogy Fülöp atya is megkísérli a lehetetlent – kegyelemért esedezik a pápánál, holott ő is tudja: szeretett védence számára nincs mentség –, mi is drukkolunk valami pozitív végkifejletért, az elszakított szerelmesek egymásra találásáért. De nincs ilyen. Feltettem a beszélgetéskor a nehéz kérdést: akkor hát meg kellett halnia Cirifischiónak a bűneiért? Egyértelmű igen volt a válasz. – De hát eltörölték már a halálbüntetést, talán állítsák vissza szerintetek? – provokáltam őket. – Nem… – Oda jutottunk, hogy az akkori törvények szerint – vagy a film belső törvényei szerint – nem lehetett kegyelem számára. – És miért nem? Hiszen erős felindulásból ölt, férfiméltóságában sértették meg. – Mert nem mutatott megbánást, cinikus volt!
Fülöp atya aztán ráébresztette őt, hogy amit ő az élet teljességének hitt, az csupán az ördög játéka volt, kísértés. Ha valaki nem fogadja el ezt a keresztény megközelítést, annak is egyértelmű: Cirifischio értékei nem valódi értékek, talmi csillogások csupán. (Időszerű ma is, és minden kor emberének.)
Tanít még ez a film a feltétel nélküli szeretetre. A megbocsátásra, újból és újból.
Fülöp atya – nemcsak a filmben, hanem életrajzából is tudjuk – igazi demokrata volt: Isten előtt, így őelőtte is minden ember egyenlő. A banditák gyerekeit is elment megkeresztelni, hiszen az nekik is jár, ők nem felelhetnek szüleik bűnéért. Tanulságos – és erre a korábbi megtekintésekkor nem figyeltem fel –, amit az álruhás pápának fejteget: néhány bűnért csak a végső elszámolásnál kelljen számot adni… Vagyis a kisebbek megbocsáthatók. Maga a film címe is, ami többször is elhangzik a filmben: legyetek jók, ha tudtok! Ha tudtok. Ilyenkor eszembe jut tanítványaink magatartásának értékelése… Van-e igazságos megközelítés? Maga-tartás: van, akinek könnyű magát, a saját természetét kordában tartani, másoknak viszont nagyon sok energiába kerül, mégis kudarcos. És itt megint messzire kalandozhatnánk: ezektől az utcán csellengő, „begyűjtött” gyerekektől elvárható-e ugyanannyi önfegyelem, mint aki tisztes nevelést kapott egy szerető családban? Nehéz kérdések ezek.
Az pedig már az én privát, szívmelengető megfigyelésem, ahogyan ezt a jámbor, nem túl művelt papot a tudós Ignác atya társaságában, mintegy az ő ellenpontjaként látjuk – az erre való rácsodálkozáshoz már el kell jutni egy bizonyos korba. 🙂 Ahogy az ő kettősük is megindító: két öregedő, nehezen mozgó, ezer betegségtől sújtott pap panaszkodik egymásnak a nyavalyáiról, majd döcögve-lihegve kergeti a gonoszokat… De ezeket már megtartom magamnak, nem terhelem vele a gyerekeket.
Nekünk, a korszerű pedagógián kiművelt pedagógusoknak van mit tanulnunk ettől a melegszívű, egyszerű papocskától, akinek „nem sok hajszála hullt ki a tudományokért”, aki focizás közben magáról megfeledkezve szentségel is, aki nem hittételeken filozofál, hanem elsősorban a szívére hallgat.
2020. december 22.
Magyaróra meg minden 