Vera

Ő soha nem volt… én igen!

Mármint Grecsó Krisztián soha nem volt 11 éves lány (ahogy a nyilatkozataiban tréfásan hangsúlyozza is), mint új regényének főhőse – én azonban igen (éppen 50 évvel ezelőtt 😦 ). S ahogy egyre inkább elmerültem a könyv olvasásában, sorra felrémlettek bennem az érzések. Nem, semmi konkrét, hanem úgy összességében. Ha nem is ezeken, de valahogy így töprengtem én is sok mindenen a nagylánnyá válás küszöbén.

Az irodalomban nem ritka, hogy férfiíró női lélekbe bújik: gondoljunk csak Németh László nagyszerű nő-regényeinek egész sorára (Weöres Psyhéjéről vagy Esterházy Csokonai Lilijéről nem is szólva). Kislánylélekbe is bújt már felnőtt férfiként pl. Kästner. De Grecsó Krisztián részéről eddigi epikája után – a beharangozások, várakozások ellenére is – újdonság ez.

Lehetne Dragomán György Fehér királyának ellenpárjaként – vagy épp ikerkönyveként – tekinteni, hiszen abban egy 11 éves fiú szemszögéből látjuk az eseményeket. Azonban ott nagyon fontos és tudatos a kor és a helyszín, s ott Dragomán – bár fikciót írt – saját élményei alapján szőtte a történetet. A Grecsó-könyvben inkább háttér a ’80-as évek elejének Szegedje (tudjuk, hogy az író életének egy szakasza ehhez a városhoz kötődik, de mégis). Épp ezért nem a korszak hiteles bemutatása a lényeges, hanem a gyermeklélek gyönyörű, finom rajzú ábrázolása. Aprólékos munka ez: Vera lelke nemcsak minden eseményre, de minden hangsúlyra, tekintetre, gesztusra mozdul egyet. Monológoknak nem nevezhetjük, hiszen 3. személyben ír, de érzékeny, alapos fejtegetésekben „követi le” a kislány lélekrezdüléseit.

Első olvasásra engem nem is a cselekmény, hanem ez fogott meg. Fontosak, persze a kérdések, amiket fölvet: szabad-e titkokba burkolózni, titkokkal körülvéve élni, ezekben hagyni felnőni gyermekeinket? Szabad-e elodázni, halogatni a feltett kérdésekre a válaszokat? Lehet-e nagy levegőt véve egyszer és mindenkorra tisztázni, szétszálazni a hazugságszövevényeket? Lehet-e lelki sérülés, nyom nélkül túlélni mindezt? Nem is kell a regényt elolvasni ahhoz, hogy ezeket megválaszoljuk. A Vera legfőbb erénye – számomra – az, hogy visszarepít gyerekkori énemhez, akkori világlátásomhoz. Kicsit tükör nekünk is, felnőtteknek: újra láthatjuk magunkat a gyerekek szemével. Ezért ajánlom mindenkinek, aki a gyereklélekkel foglakozik.

A stílusról annyit: nosztalgiával ismertem rá a Szabó Magda-i regények stílusára: hol a Születésnap Illés Borijának, hol a Pilátus öregasszonyának tépelődéseire. Grecsó több helyen vallja, hogy nagy elődjének tartja Szabó Magdát, könyve egyik mottóját is tőle választotta. Írói remeklés, ahogy férfiíróként, a kislánylelket a női író nyomdokain haladva térképezi fel. (Szabó Magdát képtelenség utánozni, Grecsó sem ezt teszi. Elmerült benne, sajátjává tette, átszűrte magán – a legmagasabb minőségben.)

Egy recenzió ifjúsági regénynek nevezi a Verát. Nem tudom… Nekünk, pedagógusoknak mindenképpen elolvasandó!

Vera borító.jpg

2019. március 17.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s