A sokoldalú vetélkedő

Vannak iskolák, ahol az utolsó hét már kirándulásokkal, projektekkel, egyéb programokkal telik. Ahol nem, ott még mindig fejtörést okoz a „tanuljunk is – ne is” feladvány.

Nagyon szeretem a vetélkedő műfaját, s szeretik tanítványaim is. Legfőképpen olyankor, amikor egy-egy anyagrészt nem témazáróval, hanem vetélkedővel zárok le 🙂 . (De minek is mindig témazáró? Az erről való véleményemet már többször kifejtettem: igenis számtalan más módja van az összegzésnek. Jegyeket pedig bőven adhatunk máskor is.)

Több osztályban is vetélkedőt csaptunk az utolsó tantárgyi órán. Az én vetélkedőim igazán egyszerűek – persze lehet tupírozni, szemfényvesztő, interaktív, színes-szagos effekteket bedobni, de azok nélkül is tökéletesen élvezik a gyerekek. (És a technika ördöge se tréfálhat meg minket.)

Karácsony és húsvét előtt már tettem közzé efféle játékos kérdéseket, most egy 5.-es és egy 6.-os nyelvtani feladatsort mutatok meg; persze a feladványok tetszés – és tantárgyak – szerint variálhatók.

Néhány általános irányelv:

  • Természetesen mindig csoportban játszunk (4-5 fős az ideális). Mivel játék, a csoportalakítást nyugodtan bízzuk a véletlenre: én pl. a teafilteres papírzacskócskákat használom a sorsoláshoz (is). Először tiltakozni szoktak a gyerekek, hogy „szétrobbantom” a baráti köröket, de később láthatóan jól érzik magukat az alkalmi társaságban.
  • teafilter.jpg
  • Az összetolt asztalokon mindösszesen 1-2 papírlap és toll az eszközigény; a legkönnyedébben író gyerek legyen az írnok.
  • Néhány feladattípus: (Az én lapomon mindig számozott kérdések, feladatok vannak, lehetőleg több körre való. A sorra kerülő csapat mond egy számot, én felolvasom a hozzá tartozó kérdést.)

szóbeliek: (Vigyázat: ami legelőször elhangzik valamelyik csapattag részéről, az az érvényes válasz!)

a) igaz – hamis állítások

b) villámkérdések: Itt nyilván nem eldöntendő kérdést teszünk fel. (Lehet pontot rabolni: ha nem tudnak válaszolni, vagy helytelen a válasz, mindig a soron következő sorszámú csapaté a lehetőség – és így tovább.)

írásbeliek ill. rajzosak: (többnyire szógyűjtéses, értelmezéses stb. feladványok tartoznak ide, mindig adott idő alatt kell teljesíteni)

egyéb: a lehetőségek határa végtelen: képek, kártyák, jelenetek, szobor vagy szoborcsoport, versfaragás, rímek keresése, csasztuska, versferdítés stb.

Én szándékosan a legegyszerűbbeket mutatom itt be, ezeket a kérdéseket akár egy 20 perces szünetben „összedobhatjuk”. 🙂

Íme egy 5.-es nyelvtanórai vetélkedő:

Itt is és a 6.-osnál is váltják egymást a grammatikai és az ügyességi, tájékozottsági kérdések.

I. Írásos feladat – közismert játék: 3 perc alatt gyűjts olyan szókapcsolatokat, amelyek első tagja egy melléknév, második tagja egy ugyanolyan betűvel kezdődő állatnév: pl. kíváncsi kutya, buta béka stb. Természetesen lehetnek vicces megoldások, de nyelvtanilag helyesek legyenek! (minden szókapcsolat 1-1 pont)

II. Igaz – hamis állítások (szóbeli):

  1. A lándzsa szó kiejtésekor részleges hasonulás érvényesül. (H)
  2. A bíró szó vegyes hangrendű. (I)
  3. A szék szót a kiejtés elve szerint írjuk. (I)
  4. A szám szó azonos alakú. (I)
  5. A krumpli és a burgonya ugyanazt jelenti. (I)
  6. A bója szóban ly-et írunk. (H)
  7. A kulcscsomó szót az egyszerűsítés elve szerint írjuk. (H)
  8. A kerek szó ragos főnév. (H)
  9. A szedjetek szó kiejtésekor összeolvadás érvényesül. (I)
  10. A rétes szó magas hangrendű. (I)
  11. A teljesen szó kiejtésekor teljes hasonulás érvényesül. (I)
  12. A szél szó több jelentésű. (H)

III. Szóbeli gyűjtés: A lapomon számozott betűpárok szerepelnek:

  1. o-ó
  2. i-í
  3. a-á
  4. u-ú
  5. e-é

A csapat mond egy számot, a kapott betűpárral elkezd igéket mondani. A játék addig tart, amíg a csapatból bárki tudja folytatni a gyűjtést. (Minden helyes ige 1-1 pont, lehet rabolni!)

IV. Villámkérdések (szóbeli): Milyen toldalék szerepel a szón? – 1. kör (Tartalékolok egy kört későbbre, az írásos feladatok közé.)

  1. házban (határozórag)
  2. lámpát (tárgyrag)
  3. nézés (képző)
  4. kutyák (többes szám jele)
  5. januártól (határozórag)
  6. igazság (képző)
  7. táskám (birtokos személyjel)
  8. nagyobb (középfok jele)
  9. haragos (képző)
  10. halász (képző)
  11. cicáé (birtokjel)
  12. udvaron (határozórag)
  13. adna (feltételes mód jele)
  14. járt (múlt idő jele)
  15. járok (igei személyrag)
  16. járj (felszólító mód jele)

(Minden helyes válasz 1-1 pont, lehet rabolni!)

Ha nem tanítottuk ilyen részletesen a toldalékokat, elég a 3 fajtát felismerni.

V. Írásos feladat – ez is közismert játék:

Mivel eltérő számúak is lehetnek a csapattagok, és nem egyforma hosszú a keresztnevük-becenevük, itt megengedő vagyok, ill. a max. pontszám csapatonként 20 pont.

A játék: mindenki írja le a keresztnevét – vagy annak rövidített változatát, becézését. A név minden egyes betűjével írjatok egy-egy melléknevet, amelyik jellemzi a név viselőjét! (Lehet kissé vicces is…) Pl. K-kecses, A-alacsony, T-tájékozott, I-illedelmes.

(A játékidő 5 fős csapatoknál 5 perc; játékosonként 1-1 perc.)

VI. Villámkérdések – 2. kör ( ld. a 4. kérdéssort, a szabályok mint ott)

VII. Írásos feladat: „állatcsaládok”, -csoportok

  1. Hogyan nevezzük a szarvasmarha kicsinyét? (borjú)
  2. … a lovak csapatát? (ménes)
  3. … a juh hímjét? (kos)
  4. … a sertés nőstényét? (koca)
  5. … a méhek csapatát? (raj)
  6. … az őz hímjét? (bak)
  7. … a kacsa hímjét? (gácsér)
  8. … a galamb nőstényét, (tojó)
  9. … a szarvasmarhák csoportját? (csorda vagy gulya)
  10. … a lúd hímjét? (gúnár)

Ld. még:  https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A1zi%C3%A1llatok_elnevez%C3%A9seinek_list%C3%A1ja

Nálam – a megfejtésekkel, ellenőrzéssel együtt – ennyi fért 45 percbe.

A következő órám azonnal egy 6.-os nyelvtanóra volt. Nos, a feladatok egy részét át tudtam emelni ide is: az I., III., V., VII.-et. A villámkérdéseket úgy nehezítettem, hogy a szóalakok mindegyikén 2-2 toldalékot kellett felismerniük, a szósor tehát:

  1. házamban
  2. lámpákat
  3. nézése
  4. kutyákra
  5. januárjától
  6. igazságot
  7. táskáim
  8. nagyobbak
  9. haragosan
  10. halászok
  11. cicámé
  12. udvarodon
  13. adnám
  14. jártunk
  15. járjak
  16. járók

(Meggyűlt vele a bajuk…)

A 6.-osok igaz-hamis feladatsora:

  1. A melléknévi igenév néha a mit csinál? kérdésre válaszol. (H)
  2. 3-féle melléknévi igenevet ismerünk. (I)
  3. Az igeneveket igéből, főnévből vagy melléknévből képezzük. (H)
  4. A sárgább szó befejezett melléknévi igenév (H)
  5. A határozói igenév személyragozható. (H)
  6. A leírt szó lehet ige is, igenév is. (I)
  7. Az igen és a nem módosítószó. (I)
  8. A közép-afrikai szót kis kezdőbetűvel írjuk. (I)
  9. A János-hegyi szót nagy kezdőbetűvel írjuk. (I)
  10. A ’játszunk’ hangzású szót rövid vagy hosszú sz-szel is írhatjuk, a mondattól függően. (I)

És egy írásbeli feladat a 6.-osoknak:

Elmondom (lassan, háromszor) Juhász Gyula Milyen volt… c. versének 1. versszakát; a feladat: írjátok le csak a kötőszókat! (Minden helyes szó 1-1 pont, de a hibákért levonás jár!)

Az 5.-es feladatokkal együtt ennyi fért a 6.-os órába.

kérdőjel.png

Jó szórakozást!

  1. június 10.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s