Gazdag projektet zártunk a közelmúltban – ahogyan a Mester tevékenységei is igen sokrétűek voltak.
Hunyadi-Buzás Éva kolléganőmmel immár az ötödik ilyen nagyszabású közös munkát valósítottuk meg. Izgalmas volt a kezdés, sok volt a bizonytalanság, ugyanis új 5. osztállyal dolgoztunk: vajon sikerül-e a közös tevékenykedés úgy, hogy alig-alig ismerjük még őket? A siker egyértelmű: e néhány hét alatt igazi csapattá kovácsolódtunk.
A zseniális polihisztor halálának 500 éves évfordulójára emlékezett a világ 2019-ben, s mi is szemügyre vettük e szerteágazó életmű egy-egy részletét az ötödikesekkel. Ilyen témák közül választhattak a gyerekek:
1. Leonardo, a polihisztor
Ábrázold plakáton (pókábrán), mi mindenhez értett, mi mindennel foglalkozott! Tetszetős, plakátméretű, rajzos (képes) munkát készíts! (1 fő)
2. Leonardo, az emberi test (anatómia) vizsgálója és ábrázolója
Másold le – szerkeszd meg – csomagolópapírra a Mester híres Vitruvius-tanulmányát! (2 fő)
3. Leonardo, a lélek ismerője
Sokféle rajzot készített az emberi arcról, ahogy egy-egy érzelmet kifejez. Ezeknek az aprólékos rajzoknak mai megfelelői az emojik. 🙂
Feladat: A portré-tanulmányokon látható arckifejezéseket igyekezzetek a lehető legpontosabban kifejezni arcotokkal, mimikával! Készítsetek egymásról közeli, csak arcot bemutató fotókat! Keressetek ugyanezeket az arckifejezéseket jelképező emojikat! Alkossatok ezekből PPT-t!
4. Leonardo, a haditudós
Technikaórán készítsetek el néhány hadászati találmányának makettjét!
5. Leonardo, a fizikus
Madár… szabadság… repülés… Mint minden emberben, benne is megfogalmazódott a repülés ősi vágya. Tudományos pontossággal szárnyakat, repülő szerkezeteket tervezett, szerkesztett, miután a madarak repülését tanulmányozta.
Feladatok:
- Mutasd be, mi teszi lehetővé a madarak repülését! Mi segíti őket ebben, ha testfelépítésüket nézzük! (1-2 fő)
- Keress népdalainkban, egyéb dalokban (mai, modern is lehet, filmzene is), amelyekben madár szerepel! Ugyanehhez a feladathoz: a madarak közül melyek azok, amelyek a szabadságot jelképezhetik? készíts erről plakátformátumú képes/rajzos ábrát! (2 fő)
- Nézz utána a repülés történetének! Mikor és melyek voltak az első eszközök, amelyekkel az ember repülni tudott, és milyenek napjaink repülői? Egyáltalán: mi mindennel tud a mai ember a levegőbe emelkedni? (2 fő, forma: PPT)
- Készíts repülőmodellt bármilyen technikával, anyagból! (1-2 fő)
6. Leonardo, az író
- Irodalomórán megismerkedtek majd Leonardo meséivel. Azok alapján írjatok ti is hasonló, rövid, tanulságos meséket tárgyakról! Aki nem írni szeret, az rajzoljon ezekhez illusztrációkat! A meséket összefűzve osztály-mesekönyvet készítünk.
- Nemcsak meséket, hanem pl. aforizmákat, bölcsességeket is megfogalmazott. Különleges képessége volt a visszafelé írás, vagyis tükörírás is.
Feladat: válassz ki néhány rövid aforizmát, és írd le tükörírással!
- Leonardo, a festő
Festményeinek tanulmányozása után kiválasztunk néhányat. Jól megfigyeljük a kép szereplőit: testtartásukat, arckifejezésüket, hajviseletüket, ruházatukat. Igyekszünk olyan textíliákat, kiegészítőket begyűjteni, amelyekből a leginkább hasonló jelmezeket tudunk majd rögtönözni. szereposztás/-kiválasztás után ki-ki megfelelően beöltözik, és frizurakészítés után, a megfelelő pózban élőképekké alakulunk. Fotók készülnek majd, és PPT-vé alakítjuk Leonardo „élő festményeit”.
A feladatválasztásra egy hetet kaptak.
Szerződést kötöttünk:
Majd idővonalon ábrázolták Leonardo életét, néhány művét, találmányát.
Ugyanezt térképen is elkészítették.
Válogatás a kész munkákból:
Ágyúk, a háttérben harci szekér (a tank elődje)
Repülőmodell
A madarak légzsákos tüdejét két felfújt gumikesztyűvel modellezték
A madár – repülés – szabadság-témához énekeltünk is: népdalt (…szabad élet, szabad madár…), filmzenét (…szállj, szállj sólyom szárnyán…), rockopera-részletet (…szállj fel, szabad madár…).
A Vitruvius-tanulmány másolata
Osztály-mesekönyv
Leonardo aforizmái tükörírással
Érzelmek… a sok kép közül egy
Utánajártunk a reneszánsz hétköznapoknak is:
Reneszánsz frizurák
Étkek, étkezési szokások
Végül amit a legjobban élveztek:
Jó volt! 🙂
2019. december 12.