Még egyszer a távoktatásról
Először egy kis matek…
Nem tudom, hányan számolták ki, pontosan mennyit is jelentett az a rengeteg munka, amit volt szerencsénk elvégezni az utóbbi hónapokban. Én kiszámoltam a sajátomat, ehhez viszonyíthatja mindenki a magáét. Felkészülni… 🙂
Én 3 osztályban tanítok magyart: 25+31+22 fő=78 fő
Mivel irodalmat és nyelvtan külön tárgyként tanítunk, 2-vel szorozhatjuk: 78X2=156 – tehát ennyi gyerekkel számolhatunk.
Így okoskodtam: a „normál” oktatásban tantárgyanként 2-2 órájuk van magyarból. Ha hetenként kb. 3 feladatot adok nekik, az reális, főleg, hogy nem mennek sehova a gyerekek, és napi 2 tanórájuk van a távoktatásban (a mi intézményünkben így volt). Másrészt úgy éreztem, kötelességünk is értelmes feladatokkal foglalkoztatni őket – talán ez többé-kevésbé sikerült is. (A feladatokból jó néhányat közzétettem itt is.) Beindult hát ilyen elvek mentén a munka, büszke és boldog voltam, ha sikerült egy-egy kreatív feladatot kiagyalni… 🙂
Igen ám, de beindult a javítás is! Mivel én pontgyűjtést hirdettem (-tól-ig határokkal; meg lehetett célozni a kívánt jegyet, és ahhoz kellő számú pontot gyűjteni), kezdetben még irgalmas szívvel visszaküldtem a kevésbé jól sikerült megoldásokat: Ha több pontot szeretnél, erre és erre figyelj… Később kénytelen voltam közzétenni: Úgy dolgozzatok, hogy az előszörre beküldött megoldást tekintem véglegesnek!
Miért is? Számoljunk tovább! Ha egy gyerek 3 feladatot kap egy héten: 156X3=478 feladat/hét! Elosztva a hét napjainak számával: 478:3=68
68 feladat javítása naponta! Hétvégén is, húsvétkor is, pünkösdkor is… Jó-jó, persze, hogy nem küldött be minden gyerek minden feladatot. Nagyságrendben akkor is érezhető a mennyiség: napi 10-12 órát biztos, hogy minden magyartanár javítással foglalkozott. Ezt még nyugodtan beszorozhatjuk a széljegyzetek számával, mert ugye ha lelkiismeretesek vagyunk, nem elég jelölni a hibát, de meg is kell magyarázni. Például így: Ez nem minőségjelző, hanem a névszói-igei állítmány névszói része… – Ne is szorozgassunk tovább. Inkább vegyük hozzá mindehhez még a készülést, amit ezerféleképpen oldottunk meg: ppt-k készítése, digitális játékok alkotása és keresése; sőt, sok mindennek a megtanulása, mert ugye eddig nem mindegyiket használtuk…
Összegezve ezt a sok számítást: úgy érzem, nem csupán egészségi okokból drukkolunk, hogy ősszel visszaálljunk az iskolai oktatásra.
Elgondolkoztam még további dolgokon is. Én minden egyes órámat online-videós bejelentkezéssel tartottam, mindegyikhez ppt-t is készítettem, olykor hangosítva a fontosabb/nehezebb részeket. Biztattam őket: mentsék le ezeket, gyűjtsék egy mappába, hogy bármikor visszakereshetőek legyenek. Felmerül a kérdés: így a normál oktatásban is kiváltja majd a ppt az órai (táblai, füzetbe másolt) vázlatot? Készítettem egy összehasonlítást is pró és kontra:
Ezek szerint úgy tűnik, győz a ppt. De! Az áldott emlékű Vekerdy Tamástól tudom – és magam is tapasztaltam –, hogy semmilyen, bármennyire magas szintű, de készen kapott vázlat, összegzés nem lehet olyan hasznos, mint ami a gyerekek szeme láttára, jelen időben születik meg – akár egyszerű ákombákom ábrákkal is. Ilyenkor, a vázlat születését kísérve fokról fokra megteremtődik az agyban a fogalom. Kísérletek igazolják, hogy az így szerzett tudás mélyebben bevésődik, reprodukáláskor is könnyebben előhívható.
Emiatt is várjuk az iskolai iskolát! 🙂
Mindannyian szembesültünk azzal a jelenséggel, amikor a nebuló a füzetben/munkafüzetben elvégzi a feladatot, lefotózza és elküldi – sok esetben fejjel lefelé. Újabb cselekvéssor:
- Lementjük a fotót.
- Talpára fordítjuk.
- Kinagyítjuk, hogy figyelmesen el tudjuk olvasni (a sokszor halvány, csúnya, ceruzás írást).
- Ha hibát észlelünk (észlelünk! :(), visszakicsinyítjük, mert jelölni, széljegyzetet írni csak normál méretben lehet.
- Mindezt minden egyes hibánál megismételjük.
- Végül értékeljük, és néhány barátságos szó kíséretében visszaküldjük a tanulónak.
Mindezeket megtapasztalva egyetlen munkafüzeti feladatot adtam mindössze (elég volt!), fogalmazást egyáltalán nem. A leggyakrabban a Foglald össze 3-5 stb. pontban…; Írj 3-5 stb. dolgot, ami… -típusú megoldást kértem tőlük, lehetőleg gépelve. És ismét elgondolkodtam valamin: gépírás a kézírás helyett?
És bizony itt már döntetlen az eredmény. Nem beszélve arról, hogy a vesszőhibákat gyakorlatilag lehetetlen digitálisan javítani. De sokszor visszasírtam a piros tollat!
Mégis: mi a pozitív hozadéka ennek az időszaknak?
Egyrészt – ezt fogalmazták meg a legtöbben – nagyságrendekkel, ugrásszerűen fejlődtek a digitális kompetenciáink, ez tanárra és diákra egyaránt érvényes.
Példa nélküli összefogást tanúsított az ország pedagógustársadalma, ez csodás érzés volt. Mindenki segített mindenkinek!
Ami számomra a legfontosabb: soha ennyire nem volt alkalmam megismerni minden egyes diákom gondolkodásmódját, logikáját, képességeit, mentalitását. Nem kevés gyerek volt, aki órán nem mer megszólalni, tartva a többiektől – itt viszont bátran vállalta ötleteit, gondolatait.
Mindannyiunk számára a legfőbb tanulság: SZERETJÜK AZ ISKOLÁT!
- július 7.
Magyaróra meg minden 