Új kenyér – és az elfeledett (?) Móra Ferenc

Az augusztus 20-i ünnephez sok jelentés adódott a történelem során; jöttek-mentek, váltakoztak ezek a tartalmak. Egy évvel ezelőtt Szent Istvánról írtam az ünnep kapcsán (https://magyaroramegminden.com/2019/08/19/mit-tud-egy-mai-gyerek-szent-istvanrol/), ezúttal pedig arról, ami nem vált áldozatául a mindenkori aktuálpolitika széljárásának: a kenyérről, az új kenyérről.

Kitüntetett helye van kultúránkban a kenyérnek a jelképek szintjén is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma – szól az imádság, s itt már a gyerekek is megértik, hogy a napi betevőért, a megélhetésért könyörgünk. A rendszeres jövedelmet kenyérkeresetnek nevezzük nyelvünkben. Számtalan helyen felbukkan a kettős toposz: a kenyér és a bor mint az élet feltételei: Kölcseynél: Értünk Kunság mezein /Ért kalászt lengettél, /Tokaj szõlõvesszein / Nektárt csepegtettél; Kosztolányinál: Van már kenyerem, borom is van; az operettben: …lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. Az eucharisztiában a kenyeret Krisztus testeként vesszük magunkhoz. Régebbi korokban a búza szinonimája volt az élet. Petőfinek is emlékezetes verse a Fekete kenyér, amelyben szintén jelképpé emelkedik a kenyér. Kenyeres pajtásnak nevezzük a jó cimborát, s szakításkor kenyértörésre kerül a sor. Az idősebb emberre mondják: megette kenyere javát. Arany Családi körében nem is igazán szegény családot ismerünk meg, mégis izgatottan kutatnak hazatérő apjuk tarisznyájában a gyerekek madárlátta kenyér-darabocska után, miközben a kicsi fiú már majszolja a (csupasz) kenyeret.

Bizony, a kenyeret nagy becsben tartották. Ha leesett, nemcsak felvették, hanem meg is csókolták. Kidobni vétek volt, az utolsó morzsáig megőrizték és számtalan módon felhasználták a maradékot. (Ez a mai háztartásokban is lehetséges és követendő.) Mielőtt megszegik a cipót, szép szokás, hogy keresztet rajzolnak rá. A régi öregek magukhoz ölelték, úgy szeltek a kenyérből.

kenyérszegő.jpg

Augusztus 20-a tanéven kívülre esik. Mégis számtalan alkalom van arra – például az említett művek kapcsán –, hogy a kenyér útját a vetéstől az asztalra kerülésig gondolatban végigkísérjük. A falvakban talán kevésbé (?), de a városi gyerekeknél bizony nagy hiányosságok derülnek ki… Én a felső tagozatosaimmal is végigéneklem az A part alatt… kezdetű gyermekdalocskát, nagyon hasznos! Sok fogalmat tisztázni kell ám: a kasza és sarló, a kéve; aztán ami ugyan nem szerepel a dalban, de jó, ha előkerül: a marokszedés, a pelyva, az ocsú stb.

A címben Móra Ferencet emlegettem. Remélem, hogy valóban kérdőjeles az elfeledett jelző – ez egy külön írás témája. Egy kis- és egy nagyepikai műve aktuális ma; az egyik a nemzedékek által jól ismert Mindennapi kenyerünk. Épp a Családi kör megbeszélése kapcsán kérdezgetem az ötödikeseimet, ismerik-e Móra novelláját. Sajnálatos, hogy kimarad az alsós tankönyvekből. „Nem korszerű” – erre hivatkoznak sokan. A pedagógusoknak, tankönyvszerkesztőknek is tudatosítaniuk kéne magukban, hogy a múlt megismerése nem csupán a történelemből vagy a történelmi mondákból lehetséges és kívánatos, hanem az irodalmi művek által is. Egy-egy rövid írás – tanári/tanítói közvetítéssel még nem „fekszi meg a gyerekek gyomrát”.

Nem az általános iskolások olvasmánya Móra Ének a búzamezőkről című regénye, de feltétlenül beszélni kell róla a mai napon. Felsőoktatásban tanító kollégáktól tudom, hogy a leendő magyar szakos hallgatók sem ismerik… Fontos, csodálatos mű, amit sűrűn átszőnek a kenyér-jelképek. Az első világháborúból hazatérő Ferenc haláláig cipelt, titkos bűne az, hogy haldokló bajtársától elvette az utolsó falat kenyeret. Különös módon újszülött fiacskája bőrén kenyérfalat formájú anyajegy van. S a gyarló öregasszony az új kenyérből csak saját unokájának a kezébe ad, a másiknak jó lesz a régi is. Mert fontos hiedelmek kötődnek ám az új kenyérhez: Újság hasamba, betegség pokolba! – hadarták a mondókát az új kenyér első fogyasztásakor. Ez a babona s az öreg szüle kicsinyes csalása tragédiához vezet a történetben. S a regény folyamán hiteles betekintést nyerünk a háború hátországában hétköznapi gondokkal küzdő, csetlő-botló ember életébe. Talpon kell maradni, a gyerekek szájába kenyeret kell adni. A földjük az, ami keservesen bár, de megélhetést, kenyeret ad a családoknak.

Az epika sodrásában bőséggel gyönyörködhetünk lírai képekben is, például Ferenc látomásszerű álmáról olvasva: …ezek a Szűz Mária búzamezői…akkora búzamező, mint az ég, az aranykalászok mind érettek, már lehetne őket aratni, Ferenc végighúzza rajtuk a kezét, hát a kalászoknak nem toklászuk van, hanem hajuk. Etel-hajuk. Juhász Gyula-i hangulatú, csodálatos sorok.

(Megjegyzés: a regényből film is készült 1948-ban. Egyszer valamelyik tévécsatornán néztük a családdal, s az akkor tízéves kislányomat annyira megérintette a történet, hogy azonnal elkezdte olvasni a regényt…)

A regényről bővebben itt: http://www.trezorkiado.fw.hu/Magyartanitas2015-3.pdf  6.

Ének a.jpg

  1. augusztus 20.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s