Piros a pecsétje…

Mátyás (képzelt) válaszlevele

Bár alsó tagozatban olvasták már a Mátyás anyja című balladát, nem könnyű végigvezetni a hatodikosokat a balladai homály szabdalta cselekményen. Miután megbeszéltünk, azonosítottunk a lehetőségek szerint mindent és mindenkit, felfedeztük a mérhetetlen anyai szeretet jeleit a műben, többször elolvassuk szereposztásban is. Külön ki szoktam térni a záró sorokra is: egyrészt, mert gyönyörűek, másrészt pedig mert méltatlan helyzetben van manapság a kézírás, nincs becsülete. (Jó néhány éve, amikor még nem volt mindenki számára elérhető a gépírás, az énekkari szövegeket úgy sokszorosítottuk, hogy leírtam kézzel, és azt fénymásoltuk. Kiosztáskor kérdeztem, ki kéri a kézírásos eredetit, amiből csak egyetlen példány van. Senki nem kérte! Kifejezetten a fénymásolatokat óhajtották.) Beszélgetünk arról, maradt-e rég elhunyt családtagoktól levél, képeslap, fénykép hátuljára írt néhány sor. Elképzeltetem velük, milyen lélektelen lenne ugyanez gépírással. Felhívom a figyelmüket arra, milyen értékesek a múzeumokban őrzött, hírességek által írt naplók, levelek; értéküket a személyesség, a kézírás adja.

Végül szorgalmi feladatot adok: képzeljék el, mi állhatott Mátyás válaszlevelében? Próbálják formába önteni, igyekezzenek külsőleg is stílusosan megjeleníteni. Íme néhány megoldás; egyikük különösen bámulatos:

 Ez a diákom rengeteget olvas, hatodikos létére járatos a régies kifejezésekben, igeragozásban, múltidő-használatban; könnyedén alkalmazza a határozói igeneves fordulatokat. Ráérzett arra is, hogy a mai tegező formával ellentétben akkoriban még bizonyára magázták édesanyjukat gyermekeik.

Ismét jó érzés volt forgatni alkotásaikat.

2020. november 14.