Dragomán György, Erdős Virág, Kollár-Klemecz László – és a búcsú módozatai

irodalmi játék nyolcadikosokkal

Évekkel ezelőtt elmentettem magamnak Dragomán György A-ból B-be című írását. A teljes változat itt olvasható:

http://gyorgydragoman.com/?p=600

Ilyen címen mentettem: Dragomán becsomagolja a városát. Nagyon megfogott, tudtam, hogy egyszer még kezdeni fogok vele valamit.

Aztán az élet többször, több változatban is elém sodorta Erdős Virág versét: Elviszem magammal. Valójában legelőször nem a verssel találkoztam, hanem a Kollár-Klemencz-féle megzenésített változattal, amely Ezt is elviszem magammal címmel vált népszerűvé.

Azóta többféle változatban (többek között a népszerű Rájátszás előadásaiban is) hallottam, és egyre jobban tetszett. Mint tudjuk, „szakmai ártalom”, hogy a pedagógus diákjainak is meg akarja mutatni, ami tetszik neki.

Fejben már régen összehoztam a kettőt: a Dragomán-próza és az Erdős-vers is búcsúzásról, távozás előtti emlékgyűjtésről szól. Gondoltam hát egyet, és az egyik online órámon bemutattam mindkét, illetve mindhárom művet: a Dragománénak csak egy részletét, amikor „csomagol”, retinájába égeti a részleteket; azután a verset mondtam el nekik, miközben ők is olvashatták (a csúnya szót kipontoztam… 🙂 ); végül a megzenésített változatot – amit joggal nevezhetünk immár önálló életre kelt műnek. Osztatlan sikert aratott, életkoruknál fogva nyilván a legutóbbi a három közül.

Arra kértem őket, mivel ők is hamarosan búcsúzni fognak, gondolják át, mit visznek magukkal jelképesen innen az iskolából, s írják meg úgy, mintha ennek a versnek a folytatása lenne (ügyelve a szótagszámra és a rímekre is). Csatoltam nekik az eredeti verset is, és a feldolgozás refrénes változatát is. A kért terjedelem egy refréntől refrénig tartó egység volt – akadt olyan gyerek, aki ezt bőven túllépte.

A dalszöveg-változat:

Ezt is elviszem magammal, viszem magammal, ha lehet,
ezt is elviszem magammal, viszem magammal, ha lehet…

viszem a régen

 kihízott nacim
viszem a kelet-német származású macim
ezernyi véglet

közül a köztest
viszem a Csokonai Vitéz Mihály Összest
ott lesz az ágyam

 ahova fekszem
elviszem alvókának egy-két régi exem
viszem a barnát

viszem a szőkét
viszem a felhalmozott kapcsolati tőkét

Ezt is elviszem magammal…

viszem a tutit

 viszem a gagyit
viszem az otthonkában

 utcára tett nagyit
megannyi némán

átbliccelt évet
elviszem magammal a szentendrei HÉV-et
viszem a bölcsit

viszem a temetőt
viszem a csokoládébarna bőrű szeretőm
kicsit a nyarat

 kicsit a telet
viszem a mindörökké-Moszkva-Moszkva teret

Ezt is elviszem magammal…

apuka titkát

 anyuka aranyát
elviszem magammal a Bácskát meg a Baranyát
viszem a Marcsit

 viszem a Karcsit
elviszem Kenesétől Keszthelyig a Balcsit
viszek egy búval

bevetett földet
viszem a pirosat a fehéret a zöldet
elviszem ezt is

 elviszem azt is
viszem a jófiút, de elviszem a f.szt is

Ezt is elviszem magammal…

viszem a bankot

 viszem a pálmát
elviszem minden igaz magyar ember álmát
viszek egy csontig

lelakott testet
viszont az nem kérdés hogy Buda helyett: Pestet
viszek egy szívet

 viszek egy májat
viszek egy kívül-belül lakhatatlan tájat
naná hogy úgy van

ahogy azt sejted:
viszek egy lassú burjánzásnak indul sejtet
viszek egy csúnyán

beszopott mesét
viszem a legesleges legutolsó esélyt
ki tudja, lesz-e

 búcsúzni időm
viszem a Duna-parton levetetett cipőm
mit bánom úgyis

 elviszem lazán
elviszem gond nélkül a hátamon a hazám
aki ma büntet

az holnap lövet
viszek egy mindig újra föl-földobott követ

Ezt is elviszem magammal…

És néhány diákmunka:

P. Jázmin:

Viszek két alsós

 szirmot a falról.

 A rajzlap sarki napot elviszem még arról.

 Viszem a táblát

 krétásan hagyva.

 Az olvasókönyvhöz a rajzot összecsapva.

 Viszek egy kártyát,

 jó lesz a messis.

A szertár illatát, a tesis sárga mezt is.

Viszem a tálcán

 otthagyott ételt.

 Viszem a szóbelire kidolgozott tételt.

Viszek egy vegyszert,

 legyen a savas.

 Magasugró állványból nem kell olyan magas.

 Viszem az udvart,

 viszem a lepkét,

 viszem az asztalra tett másolandó leckét.

 Viszek egy reggelt

 árnyékkal telve.

 Első órán nyolckor, még szinte fel sem kelve.

 Viszek egy mosolyt,

 viszek egy érmet.

 Viszem az otthon töltött online sulis évet.

Térképből mindet,

 amennyit lehet.

Viszem a kihelyezett egri csokis tejet.

 Viszek egy festményt,

 viszem a gyurmát.

Rajzokból elviszem a szépet és a csúnyát.

 Viszem a büfét,

sornak a hosszát.

 Viszem az oltásoknál várakozó osztályt.

Tanári előtt ott váró srácot.

Elviszem magammal az

 anyák napi táncot.

Viszek egy filcet, viszem az időt.

Udvari szünet után leparancsolt cipőt.

 Vinnék még mást is,

elvinnék mindent,

ha biztosan tudnám, hogy könnyem ki nem billent.

 Viszek nyolc évet,

viszem a hírét,

és kicsit még elviszem Kemény Ferenc szívét.

(Utóbbi iskolánk névadója.)

B. Bendegúz

Viszem az órát

viszem a tábort

viszem az iskolában jól megtanult táncot

viszem a versenyt

viszem a menzát

viszem az agyoncukrozott napközis teát

viszem a padot

viszem a termet

viszem a bemagolt periódusos rendszert

viszem a krétát

viszem a verset

viszem a farsangi fergeteges jókedvet

S. Zoé:

Viszem az első

emlékeimet

Viszem a réges-régi iskolakönyveket

Az együtt töltött

boldog időket

Viszem a 10-es sulis aranyérmeimet

Az összes rossz jegy

sírásba kerget

Elviszem segítségnek az életkedvemet

Viszem a táskát

Viszem a táblát

amire felírtuk ,hogy mindenkinek viszlát

H. Sámuel:

Viszem a tollat,

Amivel írtam,

 Viszem a dolgozatot, amit alig bírtam.

Viszem a padot,

 Aminél ültem,

 Viszem a sok jó élményt, aminek örültem.

És a hirtelen

Íratott röpit,

 Amit kábé mindenki elizgult egy kicsit,

 Azt az érzést,

Ha jött a szombat,

 A kedves, jó fej, segítőkész tanárokat.

J. Emma:

Viszem az élményt,

akár egy madár,

Ki elszáll délre, s nem jön vissza sohase már.

Viszem a jót is,

viszem a szépet,

Úgy, mint az agyamban egy jól lementett képet.

Viszem a dobozom

Kiszáradt gyurmákkal, 

Viszem a tolltartóm a kitört ceruzákkal.

Viszem a matekot,

Mindig is érdekelt,

Hogy érti meg bárki is a bonyolult törteket.

Viszem a nyelvtant,

és vele azt is,

Hogyan kell a mondatból ágrajzot faragni.

Viszem a törit

rengeteg évszámmal,

Hátborzongató múlttal, történelmi bálvánnyal.

Szállunk a nyárba,

Vissza nem térünk.

Új iskolánk hívó szava lesz a vendégünk.

V. Zoé:

viszem magammal

a fényes érmét

elviszem a versenyek vidám kedvű fényét

viszem a tanárok

sok jó tanácsát

viszem az osztálytársak bohó vidámságát

viszem a tábor 

közös érzését

az ottani estéknek a nagyszerűségét

medence mellett 

megszámolt percek 

szétszórlak titeket és újra összeszedlek

elviszem háton 

az összes álmom 

mindegyik bennem élő kitartó barátom

Sz. Tekla:

viszem a firkált

 régi padot

viszem a jól megszokott tornatermi szagot 

viszem a portát

viszem a termünk

és viszem minden-minden átnevetett percünk

viszek egy stresszel 

behintett  szünetet 

elviszek egy kiborult ragacsos üveget

egy fiú nevét

 kitépett lapot

amin a tinta szív alakú nyomot hagyott

Megint csak nagy öröm volt olvasni az alkotásaikat.

Nem titkolt tervem, hogy a banketten – lesz-e vajon idén? – ezt vágjuk össze, ezt mondják, éneklik, rappelik majd el a tanároknak.

Úgy legyen!

2021. április 15.