A korábbi nemzedékek számára fogalommá vált Vörösmarty Szép Ilonkája, ennek az éterien tiszta szerelmű lánynak szomorúan szép története. A mai hetedikeseknek ez már nem annyira egyértelmű… A hozzám hasonlóan elszánt magyartanárok azonban nem nyugszanak bele olyan könnyen, hogy lemondjanak ennek a műnek a feldolgozásáról. Igen, feldolgozást mondok, mert továbbra is meggyőződésem, hogy az lesz a miénk, amivel munkálkodunk.
Már az olvasás is nehezen, lassan megy: szakaszosan mutatom be a verset, meg-megállok, megbeszéljük. Újraolvassuk, értelmezzük. De még nem a miénk, valami még hiányzik.
Sok-sok évvel ezelőtt volt egy balett tagozatos osztályom, számukra természetes önkifejezés volt a mozgás. Velük táncjáték született a Szép Ilonkából, nagyrészt ők koreografálták, hiszen ők értettek hozzá, én nem. 🙂 Akkor még nem volt videó, okostelefon, nem vettük föl, csak az emléke maradt meg. (Annyira azért nem volt kidolgozott produkció, hogy előadható lett volna, csak úgy, a magunk örömére játszadoztunk a mozdulatokkal.)
A jelenlegi hetedikeseim viszont nem tánc tagozatosok, elő se mertem volna hozakodni ugyanezzel az ötlettel. Aztán eszembe jutott, hogy – szintén sok évvel ezelőtt – Márky Vilmos kollégám egy rövid jelenetet mutatott be akkori osztályával egy alkalommal – árnyjátékban! Ez lesz a megoldás! Arc nélkül, tehát stressz és görcsök nélkül mégiscsak mozdulatokba tudjuk önteni a történetet. Gyorsan kellett cselekedni, szerettem volna, ha karácsony előtt elkészül. Az iskolában találtam egy hatalmas fehér textilt (kevéssé tudtuk kifeszíteni a tornateremben, és a közepén egy varrás éktelenkedik), a gyerekek hoznak kamerát, reflektort, íjat, vadászkalapot… a kellékeket megszerveztük. Órán gyorsan széttoltuk a padokat, kiosztottuk a szerepeket, nagyjából beállítottuk a mozgást – aztán derült égből villámcsapás: az óra végén kiderült, hogy az osztály egy hétre karanténba vonul… 😦 A karantén után a főszereplőnk beteg lett, gyorsan helyettesíteni kellett. De nem adtuk fel! Amikor már lehetett, a versolvasókkal felvettük a hangot (reggel 7-kor, amikor még csöndes az iskola), ezt egy kellékekkel eljátszott próba követte a tornateremben. Erről próbafelvétel készült, azt másnap megnéztük, elemeztük, mit lehet/kell javítani. És következő nap felvétel! Lakatos Tamás testnevelő kollégám önzetlenül és rengeteget segített, köszönet érte! Az igazi nagy örömöt megint csak a gyerekekkel való együttműködés jelentette; az, hogy munkatársak tudtunk lenni ebben a folyamatban, mindenki magáénak érezte a dolgot, az is aki nem szerepelt. Szoknyát hoztak egymásnak, kontyot tűztek, díszletet rendeztek, hangot indítottak… Ez mindent felülírt, a kész produkció kisebb-nagyobb hibáit is.
És nem mellesleg: most már bennük él Szép Ilonka története. 🙂
Nézzék, fogadják szeretettel!
2022. január 8.
Magyaróra meg minden 