Bizonyára mások is vannak így: egy vers vagy bármilyen irodalmi mű olvastán a fejemben máris kész a feladat… Szakmai ártalom? Nem tudom. Legutóbbi egyik versélményem ez volt:
Szilágyi Domokos:
(DIADALÍV)
Diadalívet építek neked
békéből
űrhajókból
gyermekek mosolyából
jókedv-rügyekből
atomreaktorokból
szárnyas értelemből
a naplemente vér-aranyából
az ölelésből
a születésből
a legyőzött halálból
a magány halálából
gyáraink füstjéből
a sarló-kalapácsból
ötszirmú csillagomból
diadalívet építek neked
diadalívet építesz nekem
(Álom a repülőtéren – Szerelmes versek a szabadsághoz 6.)
Feladat:
Te miből építenél diadalívet
- édesanyádnak?
- felnevelő iskoládnak?
Neked miből építhetnének mások diadalívet? Készíts képverset!
A képvers készítése izgalmas feladat, és talán nem is nehéz. Érdekes felismerések születhetnek viszont a tartalmat illetően: valaki, akit megcéloztam ezzel a feladattal, zavarba jött a rádöbbenéstől: ő vajon mit tett másokért? Lenne-e elég „építőanyag” a harmadik diadalívhez?
Magyaróra meg minden 