“A vers az, amit mondani kell.” (Kányádi Sándor)

Gondolatok a költészet napja előtt

Mondani kell, hát mondjuk! Magyaróra elején, alatt, közben. Közösen! Mondjunk minden irodalomórán egy verset együtt, úgy, mint egy imádságot.

Hihetetlen ereje van, és – kezdetben talán ódzkodnak tőle a gyerekek, de – hamar megszokják, és szeretik. Nálam ez a szabály (rengeteg memoritert tanulunk): becsöngetés után, amíg várnak rám, együtt mondják az éppen aktuális verset. Amikor beérek, mondom velük.

A vers – pici gyermekként a mondókázás – a maga ritmusával hihetetlenül “feldob”, megemeli a lelkünket: valami őserő lüktet benne, olyasmi, ami a hajdani sámánok varázsigéiben lehetett. Minél többen mondjuk, annál erőteljesebben pulzál ez a valami. Gyermekké válunk, kiesünk térből és időből. A közös, ritmikus versmondás, skandálás tisztít, összerendez, közösségi élmény, örömforrás – mindez együtt: pozitív élettani hatású.

S ezt nemcsak én mondom, hanem Weöres Sándor is:

„A gyerek versigénye ősi jellegű, kissé úgy fogja fel a képet, a zenét, a ritmust, mint az ősember. A gyerekversnek sokszor varázsige jellege van, éppen mert közel került a nyelvi ősi világához…” (1975.)

És ugyanő tanított meg arra is, hogy pusztán a hangzás, a ritmus is verssé avathat egy szöveget, értelem nélkül is. Bizonyítékként íme egy versfordítása:

Csirgi birgi protyi prutty

sziki szuki fóka,

kesze kusza kutya rotty,

tyutyi mutyi móka.

                 (Weöres Sándor versfordítása: Halldór Laxness, izlandi költő verse)

Elvonatkoztatni az értelmétől, ráhagyatkozni a lendületre – remek móka lehet, számos játék alapja. A vers gyúrható-formálható, mondókázható, lehet felelgetősen mondani, lehet kánonozni, lehet rapelni, osztinátókat tapsolni hozzá – vagy éppen a versből egy-egy szót kiemelve, azt ritmikusan mondogatva alkalmazni kíséretként. Lehet hozzá csettintgetni, szájdobolni, semmi nem tilos! Nem csak kicsiknek! Tapasztalom, milyen önfeledten képesek játszani a verssel a nagyobb felsősök is.

Nincs kitiltva a vers az énekóráról sem! Ha másért nem, gondoljunk azokra, akik „botfülűnek” mondják magukat. A zenének csak egyik alkotóeleme a dallam, a másik a ritmus. A harmadik pedig a lélek. Az utóbbi kettő már elég egy komplett zenei élményhez – a versek segítségével. És fordítva is igaz: számos vershez plusz értékként adódik a nívós megzenésítés: Sebő-, Kaláka-, Vitai Ildikó-, de Bródy-dallammal is énekelgetünk verseket.

Nem esett szó a versek képiségéről, gondolatiságáról, üzeneteiről. Az egy újabb téma… Itt most a „demokratikusabb”, mindenkihez eljutó, mindenki által befogadható szerepéről beszéltem.

(A témáról még itt: http://www.trezorkiado.fw.hu/Magyartanitas2012-1.pdf

  1. oldaltól)

etűdök.jpg

2019. április 9.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s