avagy a vers nem tud nem hatni
Az alcímet Kirkegaardtól kölcsönöztem, aki a zenére mondta ugyanezt, de hálistennek – mindenféle panasz ellenére – azért gyakran tapasztalom, hogy az irodalomra is igaz e bölcsesség. Csokonai jelenlétét többen szörnyülködve veszik tudomásul a 6.-os anyagban. Nem is vitatkozom velük, valóban egyre kevesebb gyereket érint meg…
Vannak azonban üdítő kivételek! Az alábbi verset egy 12 éves kislány írta, 2 héttel azután, hogy olvastuk A reményhez című költeményt. Ráadásul én sem adtam hozzá a szokásos „rajongó” magyarázatomat; elég rideg módszerrel tálaltam nekik: az ún. programozott feladatlap módszerével. (A programozott oktatás kísérletképpen a múlt század ’70-es éveiben dívott hazánkban, s én gondolva egy merészet, időnként „bedobom” egy-egy anyagrésznél ezt a megközelítési módot. Pontról pontra utasítom őket, aprólékos feladatokra lebontva a vers megfigyelését, a tudnivalók elsajátítását. Csoportban dolgoznak, mindegyikük kap feladatlapot, a válaszokat megbeszélik. Természetesen jelen vagyok, hívható; ha kell, segítek. Dupla óra végén beszedem, átnézem, következő órán megbeszéljük. Tanulságos! Mindig szeretem nézni, tapasztalni, ahogy véleményt cserélnek, vitatkoznak az adott témán. És ha már annyira divatos egyfolytában fejleszteni a gyerekeket, hát ez a módszer többek között pl. a szövegértés tekintetében is nagyon hatékony!)
Kis tanítványomnak nem ez az első verspróbálkozása, rendszeresen ír. Ám a többi között ez a legújabb verse bámulattal töltött el. Tagadhatatlan A reményhez hatása, és formaérzék szempontjából is igazi Csokonai-tanítvány! Nemcsak a szótagszám és a rímek hibátlanok, hanem a képiség is lenyűgöző! Versolvasáskor mindig figyelünk az érzékszervi hatásokra, ezek is bőven jelentkeznek e zsengében. Szinesztéziáról még szó se volt az óráinkon, itt ösztönösen több ilyen is formálódott tolla nyomán. Aprólékosan kérte a feladatlap a rokokó versdíszek számbavételét – miután elmagyarázta, mi is a rokokó – ez a díszítettség is visszaköszön ebben az igen-igen érzelmes, korának megfelelően elragadtatott versben.
Ha 25-ből csak egyet érintett meg több mint kétszáz év távlatából Csokonai, az is nagy öröm! P. Jázmin már biztos, hogy őrzi és továbbviszi a lángot… 🙂
Íme a verse, változtatás nélkül közlöm:
Reménykedő pipacsmezőt
karol át az este.
Liliomok százai közt
méheit keresve.
Hűvös szélnek halk morajja
orgonáit védi.
Margaréta koszorúit
pitypangra cseréli.
Tulipànok réseibe
beszökik az éjjel.
Meleg zápor nádillata
messze-messze ér el.
Patakoknak csobogása
felfrissülést élvez,
erdő zengő hangjaiban
harmóniát érez.
Bogaraknak zsúfolt hada
ellepi a rétet.
Kálák között fényes illat
napsugara éltet.
Kamillának édes íze
eloszlik az égen.
Gyöngyvirágnak harmatjai
eltűnnek az éjben.
Kismadarak színes dala
elűzi a csendet.
Záporoktól vizes gallyak
hullatnak sok cseppet.
Fűszálak közt rózsabogár
keresi a bodzát.
Öreg gyíknak napos teste
várja már a csodát.
Nyíló bimbó halvány színe
telíti a fákat.
Ránézel a színes ágra,
s elszáll minden bánat.
Darazsaknak zümmögése
betölti a mezőt.
Hempergőző poros madár
észleli az esőt.
Hőscincérnek dallamára
lenyugszik a puszta.
Bodobácsnak sérült lábát
másik társa húzza.
Ibolyáknak kecsessége
napsugárból ered.
Szarvasbogár pimaszságán
néha fel-felnevet.
Virágoknak sok levele
friss illatot áraszt.
Fülemüle zengő hangja
szerető párt választ.
Levendula illatával
együtt száll a rózsa.
Katicának huncutságát
lemásolja róla.
Hajló nappal, alkonyatkor,
elcsitul az ég is.
Szellőben halk záporeső
előbújik mégis.
- május 17.
Magyaróra meg minden 