Kezdetben vala…

Bevallom, megdöbbentem, de legalábbis csodálkoztam, amikor az OFI 6. osztályos nyelvtankönyvét először kézbevettem. Talán nem csak számomra egyértelmű, hogy a szófajok sorában az ige az első. Hát ebben a nyelvtankönyvben nem.

Nos, akárhányadik is a sorban, a bevezetéskor én mindig alaposan szemügyre veszem az ige – sőt: Ige! – szó gazdag jelentéskörét. Érezzék a gyerekek, hogy ez valami más: misztikum, varázslat, cselekvés, élet – nem egyszerűen csak egy szófaj neve.

1. Ha nagy kezdőbetűvel írjuk, isteni kinyilatkoztatást jelent, a templomban igehirdetést hallanak a hívek, az egyház igenaptárba sorolja a liturgia éves tematikáját.
2. “Ez íge hallatik” – így vezeti föl Arany a harmadik bárd énekét A walesi bárdokban (az jambus okán hosszú í-vel írva). Itt sem szófaji értelemben szerepel.
3. Minden gyerek ismeri Weöres Sándor Bóbitáját, aki „szárnyat igéz a malacra”. Petőfinél: „Én beléptem, ő rám nézett, /Aligha meg nem igézett”. De a köznyelvben is: igéző tekintet, igéző pillantás, igéző szépség”. Ami igéz, az elvarázsol, megbabonáz, bűvöl-bájol.
4. Szeretném hinni, hogy igen szavunk is az ige szó származéka, de sajnos nem így van…

Úgy tapasztalom azonban, hogy egy efféle kitekintés után másképp kezdünk hozzá a szófaj vizsgálatához. A szemléletük mindenképpen alakul: a nyelv, így a nyelvtan se száraz tanulni való, hanem izgalmas fejtegetni való!

2019. november 23.