Hiába fürösztöd önmagadban…

Jelentésközpontúan a névmásokról is

Látszólag semmi kis szófajok, különösen a visszaható és a kölcsönös névmás. Hiszen csak egy-egy van belőlük, s azokat aztán csupán toldalékokkal lehet többé tenni.

Éppen ettől izgalmasak. Egy kis utánagondolással, egy kis keresgéléssel feltárhatják önmagukat.

Önmagukat – máris a visszaható névmás bukkan fel, a nyomatékosító ön- előtaggal. Ebből az önből aztán képezhetünk ilyen mellékneveket: önös, önző. (Mint angolban a selfből a selfish.) És helyben is vagyunk. Aki csak magára, önmagára gondolva él, cselekszik, az az önző ember. Önmagán kívül nem létezik más, vagy legalábbis nem fontos.

Más – határozatlan névmás (teljesebben másvalaki, másvalakik), de utal arra, hogy önmagunkon kívül még léteznek emberek a földkerekségen. És ha léteznek mások is, akkor ne csak magunkkal törődjünk, hanem másokkal is. Ha pedig mindenki gondol a másikra, akkor egymásért élhetünk…

A maga visszaható névmásból képezhető egy fájdalmas szó: a magány. Mindkettő a mag származéka, a mag pedig a legbelső lényeget jelenti. Bizony, akinek saját maga a legbelső lényeg, magányos lesz. Mint Tóth Árpád írja:

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Persze pozitív irányba is fejtegethetünk. Önazonosság, önbizalom, öntudat – fontos személyiségjegyek, ha okosan, önmérséklettel bánunk velük.

 Egy csokornyi gondolkodtató idézet (ha a gyerekeknek túlságosan nehezen megközelíthetőek, hát beszélgessünk velük ezek alapján):

A bogáncsokat leszedjük egymásról (József Attila) – ugyan mi mindent jelenthet átvitt értelemben?

Légy hű magadhoz … (Shakespeare)

Magukkal és másokkal megférő népek
a jég hátán is
gazdagon élnek. (Weöres Sándor)

… semmi sem önmagában jó, vagy rossz, csak a helyzete szerint. (Weöres Sándor)

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad. (Weöres Sándor)

hallani a motozó gyökereket,
amint helyüket keresik,
ágbogaikkal
átfonva egymást  (Ingrid Sjöstrand – Tótfalusi István ford.))

Van közünk egymáshoz?

Van közünk egymáshoz,
talán, igen. (Ingrid Sjöstrand)

S végül két gyönyörű, mintegy egymásra felelő, egymást kiegészítő gondolat József Attilától és Weöres Sándortól:

Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.

A lámpa nem látja önmaga fényét, a méz nem érzi önmaga édességét.

   

 

2020. február 22.