Semmiből valami

Nem lehet mindig kreatív a pedagógus – majd a gyerek az lesz!

Kivel ne fordult volna már elő, hogy olyan feladatot adott a gyerekeknek, hogy maga előtt is mentegetőzött: egynek jó lesz… azért ez is hasznos… legalább gyakorolnak stb. Aztán maga is meglepődik, hogy a „semmi kis feladatból” miket ki nem hoznak a lurkók. Néhány ilyen példát szeretnék közzétenni.

égő

5. osztály: helyesírásunk alapelvei

Hm… az ly gyakorlása mindig jól jön, hát ilyen feladatot adtam:

Írj 5-6 mondatnyi összefüggő szöveget, bármilyen témáról, zsúfolj bele minél több ly-nal írandó szót. Lehet vicces is! (Összesen legalább 15 ly-os szó szerepeljen benne.)

Született itt aztán mindenféle alkotás, az enyhén humorostól az egészen blődig is. Íme:

(Majdnem) Igaz történet, amely mosolyt csal az arcokra

Elhatároztuk, hogy bográcsozunk egy jót. Ennek egyetlen akadálya, hogy semmilyen tűzrakásra alkalmas hely, de még egy erkély sincs a lakhelyünkön. A bivalypörköltre esett a választásunk, amely étel csak finomabb, mint a datolyás derelye. A bográcsosba kell egy gömbölyű paradicsom, petrezselyem, folyadék meg ilyesmik. Mehetne bele paszuly is, de az már babgulyás lenne. A Szépasszonyvölgybe mentünk, ahol semmilyen veszély nem leselkedett ránk, mert engedély és különösebb akadály nélkül szabályosan lehet tüzet rakni. Komoly súlygyarapodás után már csak egy kényelmes fekhelyre és egy mély alvásra volt szükségünk.

Egy másik, amiben még belső rímekkel is elkápráztat alkotója:

Azt mondják, a gólya hozott, pólyában tett le a Polyák család ajtója elé. Olyan pici pulya voltam, hogy a kulcslyukon is befértem  volna. Nem volt jó étvágyam, de a pulykahúst és a tejet imádtam. A paszulyt megvetettem, de ma már azt is szeretem. Szerettem a meséket, különösen a Frakkot, amiben Károly bácsi állandóan morgott. Szerettem azt is, amiben az öreg király párt keresett a királylány mellé.  De most már nagy legény vagyok, nagy súlyokkal guggolgatok. Nem vagyok már mulya, erőm jókora. Aludni is nappal szeretek, mint a bagoly, esténként inkább filmezek.

Ez a történet szerintem sirály lett.

Végül egy az egészen blőd kategóriából:

Egy mosolygó pólyás moly bemászott a műhely ablakán. Mivel a perselye üres volt, és nem kapott segélyt, sőt egy lyukas garasa se volt, így élelmet keresett. Útközben egy sekély pocsolya állta útját, mellette egy mélység tátongott, de ő a szegélyen a zsályára felmászva továbbment. Ez veszélyes mutatvány volt, pehelysúlyának köszönhetően túlélte az ugrást. 

6. és 7. osztályban is feladtam a következőt. Tananyaghoz nem kapcsolódik, csupán „csak úgy”, pontgyűjtés céljából. Mindig gondolok azokra is, akik nem értik könnyen az aktuális anyagot.

Gyűjts 10 olyan magyar összetett településnevet, amely legalább 3 vagy több szóelemből áll! (Pl. Kis+kun+halom)
Képzeld el, hogy neked kell 5 települést elnevezni! Képzeletben adj nevet 5 településnek, a nevek 3 elemű összetett szavak legyenek! (Az 1. elem lehet ismert, valóságos földrajzi név pl. Bükk+…+… vagy Balaton+…+… vagy Tisza+…+… vagy Eger+…+… stb.) Előtte nem árt tanulmányozni a térképet, mert ezeknek az elnevezéseknek is van valamilyen logikája – de persze használd a fantáziádat.

Nos, brillíroztak a gyerekek! Olykor egészen elképesztő neveket raktak össze a megfigyelt hagyományos településnév-elemekből, nem hiányzott persze a humor sem:

Alsómezőlovászi, Balatonfélegyház, Bujdosónyestpuszta, Bükkszépszállás, Dunakeresztvíz, Dunamagashát, Egerszentorbán, Édesnemesvár, Győrfolyóköz, Jászföldújmiklós, Magyarborosfalu, Makóhéjpuszta, Nyulaserdőalja, Parádüveghegy, Pécsbasatornya, Pusztaszépháza, Tiszaszékalsó, Tiszaszentjózsef, Tiszaszentmargit, Tiszazöldrét.

5-6. osztály, szólás eredetének „tudományos” magyarázata

Hasonló feladatot már adtam, amikor ál-összetett szavak eredetét magyarázták egy vicces, ál-tudományos történettel. (https://magyaroramegminden.com/2020/04/25/a-lohal-ala/) Ezúttal szólások eredetével játszottuk ugyanezt.

Ilyen megoldások születtek:

Ajtóstul ront a házba

Szerintem ezt a szólást meglepett asszonyok használták. Biztos azért, mert amikor az uruk hazaért, annyira ideges volt, hogy mérgében inkább kidöntötte az ajtót, mintsem hogy kinyitotta volna. De az is lehet, hogy sietett valahová, és nem volt ideje kinyitni az ajtót, hisz szólította a természet.

Kutyából nem lesz szalonna

Élt a faluban egy kóbor kutya, aki lopkodta a csirkéket a baromfiudvarból. Úgy meghízott, hogy már vágni lehetett volna, mint a disznót. A falu emberei megpróbálták elkapni, nem sikerült. Legyintettek egyet, és mondták, hogy „Á, kutyából nem lesz szalonna!”

Fogához veri a garast 

Régen a fogorvosi ellátás nagyon drága volt, ezért a szegény emberek a fogkőeltávolítás legolcsóbb módját választották. A náluk lévő kis értékű fémpénzzel ütögették le a lerakódott fogkövet. Ez volt a szegény emberek fogorvosi ellátása, így tudtak spórolni.

A végére hagytam egy megindítóan szép munkát.

6. osztály, igekötő

Írj kis fogalmazást, amibe minél több igekötős igét belezsúfolsz. Figyelj arra, hogy legyen benne egybeírt és elváló igekötő is, utóbbiból mindkét fajta.

A fantáziátlan feladatból lírai, mosolygós-szomorkás kis írásmű született, ami lenyomata is ezeknek az elmúlt heteknek.

Meg szeretném ölelni a nagyszüleimet, de nem ölelhetem meg. El szeretnék menni edzésre, de nem mehetek el. Meg szeretném látogatni a barátaimat, de nem látogathatom meg.

Mit tehetek meg egyáltalán, amit nem tilt meg Győrfi Pál?

Kimehetek a kertbe, elmehetek a boltba, bevásárolhatok, felmászhatok a fára, felhívhatom a barátaimat, elolvashatom a könyveket, elvihetem sétálni a kutyánkat.

És mit teszek még?

Felbosszantom a szüleimet, felforgatom a szobámat, összetöröm a tálat, meghúzom a macska farkát.

Ha felteszem magamnak a kérdést, mi hiányzik nekem mégis a legjobban?

A nagymamám és a nagypapám.

  1. június 1.

 

Hírdetés

Egy gondolat “Semmiből valami” bejegyzéshez

  1. Köszönöm! Edó

    Magyaróra meg minden ezt írta (időpont: 2020. jún. 1., H, 16:11):

    > magyaroramegminden posted: “Nem lehet mindig kreatív a pedagógus – majd a > gyerek az lesz! Kivel ne fordult volna már elő, hogy olyan feladatot adott > a gyerekeknek, hogy maga előtt is mentegetőzött: egynek jó lesz… azért ez > is hasznos… legalább gyakorolnak stb. Aztán maga is meglepőd” >

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s