Távolítás

Nehéz megtalálni a megfelelő szót Háy írói hangjának „jellemzésére” (lehet ilyet?). A legújabb könyvét elolvasván most ez jutott eszembe.

Valahol nyilatkozta – jó másfél évtizede is van –, hogy van egy nagyon érzelmes énje is. Nos a felületes olvasók vagy új olvasói talán nehezen veszik ezt észre; ha valami távol áll Háy stílusától, az éppen az érzelmesség. Ha mégis olyan irányt venne egy-egy részletben, bekezdésben, hát sürgősen tesz róla, hogy elkerülje ezt az útvesztőt. Látszólag gyorsan átvált ironikusra/szarkasztikusra/cinikusra; hosszas fejtegetésekbe kezd, képes a legtragikusabbról is a legalpáribb módon beszélni…

Aztán egyszer csak megrendülünk. Én így jártam legalábbis, amikor először bukkant fel a szövegben aztán többször is visszatérő motívum-mondat: Ne haragudj, véletlen volt.

Miben is ad most megint mást az éppen a karantén idején 60. évét betöltő író? Elsősorban magából sokat, személyeset. Igaz, hogy távolít, egyre távolít, nehogy az érzelmesség csapdájába essen. De éppen ettől torokszorító. Lét és nemlét, az öregedés apró jeleivel való rezignált szembesülés, az egyedüllét valós és elképzelt formái, újabb és újabb alakokat öltve, gondolkodás és gondoskodás, a hogyan érdemes élni? örök kérdései, egy-egy gyerekkori emlék előtűnése egészen váratlan asszociációk kapcsán (nagypéntek), és persze a tőle megszokott humor, az a fájóan elevenbe maró, eltávolító humor, amely talán az előtörni készülő könnyeket avatott visszatartani.

Első olvasásra ennyi. De biztos, hogy újra kézbe kell majd venni.

2020. június 21.