Hiába, a magyartanár soha, vakáció ideje alatt se tud “csak úgy”, élvezetből olvasni. Mindig azon kattog az agya, hogyan tudná élményeinek legalább egy részét diákjainak átadni, óráiba beépíteni. Nálam ez úgy működik, hogy minél több időm van olvasni, annál inkább beindulnak az asszociációk.
Tamási Ábelje akadt a kezembe – ki tudja, hányadszor. Lassan ízlelgettem a jóízű kifejezéseket, szóképeket, s eszembe jutott, hogy egy régi osztályommal minden nyelvtanórát néhány perces szólásmagyarázattal kezdtünk. 2-2 gyerek választott egy népi szólást, amit szigorú időkorlátok között, érdekesen – rajzzal, rövid jelenettel stb. – tett érthetővé társai számára. Időszerű lenne feleleveníteni ezt a szokást – jutott eszembe –; vajon értenek-e városi nebulóim ilyesmiket: pityóka, törökbúza, estebéd, zsúpfedeles, véka, rosta, garádics, cseber, hanyatág, átalvető, lagymatagon (ételre vonatkoztatva), puliszkaliszt, búette edény, bütü, szénavackot, pajta, ujjas (hát még ha panyókára vette!), szekerce, ponyva (filléres füzetek jelentéssel), eléfelé, pántlika, parola, kelengye? Akad, amit igen; van, amit nem. Szerencsés helyzetben vagyok: énekóráimon, a népdalszövegek kapcsán is van alkalmam efféle értelmezésekre, s ott derül ki – mindnyájunknak ismerős a helyzet! –, hogy ami számunkra természetes, nekik ismeretlen fogalom. S burjánzó gondolataim nyomán újabb ötletek születnek… Például ha az ujjas szóba kerül, érdemes egy gyűjtőmunkát szervezni a kabátfélék megnevezésére (zeke, dolmány, mente stb.) A puliszkaliszt kínálja magát egy rövid kitérőre az Erdélyben népszerű kukoricalisztből és -darából készült ételekre, receptekre (sőt elkészítésükre! Csak az a fránya idő! Bár én az Este a székelyeknél tanításakor afféle miniprojektben sok mindenre kitérek, ami nem kifejezetten énekórai „anyag”…) Nagyon tetszik a búette edény kifejezés; hasonlókat mi is „gyártunk” a gyerekekkel a megszemélyesítés és a költői jelző gyakorlásakor: vidám virágcsokor, bánatos (=fonnyadó) gyümölcsök – de Móricz szúette, foghíjas almáriuma is ideillik a sorba. A kelengye nyelvtanórán is szerepelhet a képzés helye szerinti részleges hasonulásnál. (Mikszáth A néhai báránya legjobb tudomásom szerint mostanság nem szerepel a tankönyvekben.)
Apróság: a be- igekötőt a székely ember bé-ként használja: bémegy, béfelé, békukkant. Játsszunk! Mondjunk mi is így igéket! (Újabb gondolatburjánzás: a napjainkra jellemző jelenség, a be- igekötő „divatos” jelentésbővülése, mint benéz (valamit), bealszik, beájul, beszól stb. mennyire bizarrul hangzana a bé- változattal!)
És ezek még csak a szavak. Pedig ilyen gyöngyszemekre bukkanhatunk a kifejezések terén is: szervuszt ittam volna vele (Mit jelent, honnan származik a pertut iszik kifejezés? Etikaórán: megmarad-e vajon, szükséges-e a magázódás?); nehezedett a nap szeme (Gyűjtsünk kifejezéseket az alkonyodik szóra: leáldozik, leszentül a nap stb.); nagy forgalom lett a fejében (Mit jelenthet?); topogtunk egy kicsit a szervusz árnyékában (Nyilván zavarban voltak a hirtelen tegezésre váltástól); a kenyeret csak búza korában, a szalonnát csak disznó korában adják nálunkfelé pénzért (Mit jelenthet?); a fülemet őrnek állítottam, és enni kezdtem; Jézus tanított a kenyérrel dobigálni (Ki ismeri az evangéliumi tanítást? Etikaórán: mi erről a véleményed?); megszabadított minden földi kincsemtől, nem kellett hát aggódnom semmiért (Mit jelenthet? Etikaórán is izgalmas a téma megvitatása!)
Amikor apjával találkozik: Aztán megálltam arccal feléje, s a szememet ragyogtattam neki, mint a gyémántot. Ezt a gyönyörű részt rövid drámajátékban is megjeleníthetjük, de legalább ragyogtassák a szemüket a padtársukra. 🙂 Szintén ebből a fejezetből: a falakon is szeretettel gurította végig a szemét – de szép!
Végül: milyen szemléletes ez a szóalkotás is: szótekerés. Apja nem akarja azonnal az édesanya halálhírét közölni, előtte még „tekeri a szót” (Mennyire igaz ez a szótekerés napjainkra is!
Békés, ráérős olvasgatást, kreatív gondolatokat mindenkinek!
2021. július 13.
Magyaróra meg minden 