Az alábbiakban egy komplett forgatókönyvet teszek közzé képekkel, linkekkel, hivatkozásokkal. Szeretettel ajánlom a kollégáknak, magam írtam és rendeztem.
Több műsort is készítettem már október 23-ra, ezek többnyire – szokásomhoz híven 🙂 – az érzelmekre is igyekeztek hatni rengeteg verssel, énekszámokkal; ilyet is közlök majd egyszer. Ezúttal azonban „tiszta vizet akartam önteni a pohárba”, azaz rendet tenni a fejekben. Kérdések és válaszok az ’56-os forradalomról – ez volt műsorunk címe is, ezt írtuk a plakátokra.
A kérdések három formában jelentek meg. Egy testvérpár – nyolcadikos fiú és harmadikos öccse párbeszédében a kicsi kérdezett, a nagy válaszolt neki. A játéktér másik oldalán egy történelem szakos kolléga ült egy asztalnál két diákkal, a diákok tettek föl neki kissé érettebb, komolyabb kérdéseket. (Természetesen nem spontán beszélgetések voltak ezek, mindent megírtam a forgatókönyvben, de így volt hiteles, hogy a kolléga mondja.) Ezeken kívül, igazodva a kor szelleméhez, középen egy kivetítő állt, azon pedig időnként csetelést imitáló írott párbeszéd jelent meg; de hogy mindenkihez eljusson a szöveg, egy-egy szereplő hangosan el is mondta a kérdést és a választ.
Sok benne az egri sajátosság, ezekről kifejezetten csak helyi forrásokból tudni, rengeteg ilyet tanulmányoztam előtte.
Sok zene, filmbejátszás, két élő forradalmi tömegjelenet, egy drámai nőitüntetés-imitáció (énekelve, zongorakísérettel) és a végén a szereplők közös éneklése színesítette az előadást.
Szép volt, szép volt a rákészülés is, szép emlék maradt.
Ide töltöttem fel a forgatókönyvet:
https://drive.google.com/file/d/1dsj1I8fapDpnJbav8HgP0OLhK3BSHoRZ/view?usp=sharing

2021. október 4.