Időfutár-projekt a 7. osztályban
Újabb közös munkába fogtunk Hunyadi-Buzás Éva kolléganőmmel. Szívesen vállalkozott arra, hogy az osztály közös olvasmányához, az Időfutár 1.-hez kapcsolódva történelemóráin bevezeti őket a szabadkőművesek titokzatos világába – hiszen a regényben hangsúlyos szerepet kapnak a szabadkőműves eszmék.
Évek teltek el úgy, hogy csak távoktatásban tudtam feldolgozni az akkori hetedikesekkel a regényt (erről itt: https://magyaroramegminden.com/2020/05/19/idofutar-tavoktatasban/, ill. ennek előzménye: https://magyaroramegminden.com/2019/08/12/meg-nem-keso-idofutart-a-hetedikeseknek/). Most végre „élőben” dolgozhattunk, egész más így!
Az eddigiekhez képest kissé rendhagyó volt a projekt felépítése. A 25 fős osztály 5 csoportot alkotott, ezek két-két azonos feladatot kaptak:
1. Alakítsatok titkos szabadkőműves páholyt! Tűzzetek ki egy elérendő nemes célt, találjatok ki egy jelképet is. Készítsetek videót egy titkos összejövetelről, amely egy beavatási szertartást örökít meg!
(Mivel az összejövetelek titkosak voltak, ezért hang nélküli, sötét felvételek készültek.)
2. Az Időfutár először hangjátékként jelentkezett a rádióban, később adaptálták regénnyé. Készítsetek ti is rövid hangjátékot, amelyben egy időgép segítségével egy másik – múltbéli vagy jövőbeli – korba kerültök, mint az Időfutár szereplői is!
(A hangjáték műfajával részletesen foglalkoztunk irodalomórán, ld. a hivatkozott bejegyzésben, a ppt-t is.)
E két feladaton kívül egyet-egyet választhattak 5 egyéb felkínált feladat közül:
- Rajzoljatok térképet a regény helyszíneiről, számozzátok be, milyen sorrendben követik egymást!
- Készítsétek el a „sakkozó török”-gép makettjét, lehetőleg élő szereplőkkel!
- Készítsetek digitális rejtvényt A varázsfuvolában megjelenő szabadkőműves eszmékről!
- Készítsetek ppt-t a szabadkőművességről!
- Készítsetek társasjátékot a regény cselekményét követve!
Nagy tetszést arattak a feladatok. néhány csoport valóban sötétben, gyertyák fényénél videózott, mások utólag, digitális eszközökkel tették „sejtelmessé, titkossá” a felvételt. Előbbiekből – a személyiségi jogok okán, mivel még sötétben is jól felismerhetőek az arcok – csak képet tudok bemutatni:



És íme az utólag titkosított videó: https://drive.google.com/file/d/1rk_vnd9kHc8jw41P3HL-QIQE3n1WWlXP/view?usp=sharing
A hangjáték-feladat összetett volt: először forgatókönyvet kellett írni. Feltételül adtam, hogy narráció csak az elején lehet benne, amikor ismertetik, hogyan lépett működésbe az időgép, hogyan kerültek egy másik korba. Innentől már csak párbeszédek alkothatták a szöveget; és persze zene, hangeffektek is elvárt feltételek voltak. Kellemes meglepetés volt, hogy remekül, a vártnál sokkal jobban játszottak a hangjukkal, némelyikük egészen természetes hanghordozással játszotta a szerepét.
A megoldásokból: https://drive.google.com/file/d/1kmzeLuvBP8j9BItyKEY_ReoS5gnPr2Wu/view?usp=sharing
https://drive.google.com/file/d/1ZcV7k8n7ZXazCnzVjrYbvNPwQIbHUQTF/view?usp=sharing
A térképek:


Wordwallos rejtvény a varázsfuvola szabadkőműves jelképeiből: https://wordwall.net/hu/embed/0e9a4d3fb11043f28f3b7428251d175d?themeId=22&templateId=45&fontStackId=0
A társasjáték és tartozékai:




A sakkozó török, Kempelen csalafinta találmánya:

A sakkgép belsejébe profi lámparendszert is építettek a gyerekek, mint az eredetiben!

Most sem maradhatott el a jelmezes fotózás, ami már „védjegyünkké” vált: ezúttal A varázsfuvola cselekményét meséltük el diaképekben. A személyiségi jogok – bánatomra! – ennek bemutatását se teszik lehetővé, egyet mégis közzétehetek a szereplők és szüleik hozzájárulásával: Papageno és Papagena kettősét látjuk!

Megint csak jó móka volt; öröm volt azt is látni, mennyit fejlődtek a gyerekek az évek során! És még csak hetedikesek voltak… 🙂
2022. június 6.
És tünemény!
KedvelésKedvelés