A mondák feldolgozása, összefoglalása, számonkérése után fogalmazás írására készülünk, melynek műfaja földrajzi eredetmonda lesz. Tovább a címre kattintva.
Címke: 6. osztály
Tapasztalatom szerint hatodik osztályban igen kedvelt a mondák témaköre: a gyerekek szeretik a régmúlt korok történeteit, de a csodák világa sem áll messze tőlük. Mondhatjuk úgy is, hogy ki-be járkálhatunk a valóság és a csodák határán 🙂 Íme egy óraterv a bevezetéshez. Katt a címre!
Játékokkal, versekkel Aki nálam ügyesebb – és aki nem sporttagozatos iskolában tanít, ahol versenyidőszakban kissé át kell ütemezni az anyagot 🙂 –, már bizonyára rég túl van ezen a témán 6. osztályban. Mi nemrég végeztünk vele. Katt a címre!
avagy a vers nem tud nem hatni Az alcímet Kirkegaardtól kölcsönöztem, aki a zenére mondta ugyanezt, de hálistennek – mindenféle panasz ellenére – azért gyakran tapasztalom, hogy az irodalomra is igaz e bölcsesség. Csokonai jelenlétét is többen szörnyülködve veszik tudomásul a 6.-os anyagban. Katt a címre!
Néhány szempont a Kőmíves Kelemenné feldolgozásához Sokfélék vagyunk, sokféleképpen nyúlunk az irodalmi művekhez is. Végtelenül gyakorlatias világunkban sokszor nekünk szegezik a kérdést a művészeti tárgyak kapcsán: ugyan mi szükségünk van erre? Mi ennek a haszna? Miért kell ez nekünk? Katt a címre!
Mint több projekt ismertetésekor is írtam, Hunyadi-Buzás Éva kolléganőmmel remekül tudunk együtt dolgozni. Ez volt a második közös projektünk. Mivel több iskolában elkezdték már az Egri csillagok feldolgozását, vagy épp készülnek rá, hátha hasznát veszik ötleteinknek. Katt a címre!
Bevallom, a mai hatodikosokkal már nem szoktam végigolvasni két nagy klasszikusunk első episztolaváltását. Mesélek a barátságukról, részleteket emelek ki… Katt a címre!
Hunyadi-Buzás Éva kolléganőmmel remekül együtt tudunk dolgozni. Szakjaink is jól kiegészítik egymást: ő történelmet és németet, én magyart, ének-zenét és erkölcstant tanítok az osztályban, ahol ő osztályfőnök, én a helyettese. Minden együtt áll ahhoz, hogy különböző projekteket valósítsunk meg – és tesszük is! Katt a címre!
Defoe regénye az általános iskola 6. osztályában Defoe regényét nem elsősorban irodalmi értékeiért tanítjuk. Sokkal fontosabb az a modell, amit a főhős alakja kínál a gyerekeknek: az emberi leleményesség és akarat diadala az, amit érdemes hangsúlyozni. A feldolgozáskor arra törekszem, hogy a történet kalandosságához igazodjunk: érezzék ők is kalandnak, újnak, másnak ezt a munkát. Katt a címre!